3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2013. november 12.

Dub Phase szombaton a Kontra klubban!

Copyright:

A Dub Phase crew immár 7. éve döngeti a Budapesti klubbokat Basszus-orientált estjeikkel. Az októberi fellépés után egy másik session-nel térnek vissza szombaton a Kontra klubba, hogy ismét egy fergeteges estével ajándékozzák meg az elektronikus zene szerelmeseit.

A Dub Phase-es srácok 2 éve kezdtek bele saját SoundSystemük építésébe, azzal a céllal, hogy megpróbálják a zene fizikális jelenlétét a lehető legszélesebb körben  bemutatni.
Erre a nyáron megújult Kontra Klubban (Trafó Pince) kaptak legutóbb lehetőséget, így tovább folytathatják a Sound System kultúra terjesztését.
Ez lesz a második estjük a Kontrában, ami az októberi koncert után ismét felejthetetlennek ígérkezik.

Szombat este a Tilos Rádió Jahfarja kezdi majd reggae és bub zenékkel melegíteni a füleket (és a gyomrokat), őt követve pedig Turmoil (a Soul Sinners trióból) londoni vendégelőadó lép majd fel a színpadon.
Ők több éve rezidensek már a Flexfm pirate rádión, számos megjelenésük van a Dubting kiadónál, illetve voltak már a Dub Phase vendégei korábban is, még a Mono klubbos korszakban...

Mellettük a Dub Phase família itthoni tagjai zenélnek még: Gumilap, Display és Metro, valamint Mc High G személyében, a vizuális háttérről pedig Ufy és Ghoulish gondoskodik majd.
Jó kis estének ígérkezik, ami nem kíméli majd egyetlen porcikánkat sem, a gyengébbeknek FÜLDUGÓ HASZNÁLATA AJÁNLOTT! 

2013.November.16. - 22 óra
Kontra Klub - Bp. IX. Liliom u 41 - (Trafo Pince)
Belépő: 500.- (2 EUR) Korhatar: +18

Lineup:

Turmoil - Soul Sinners /FlexFm, OI! RECORDINGS/DUBSAW/MODE1/DUBTING/ UK
Jahfar /Tilos/ - Reggae/Dub Warmup Set
Dub Phase>
Display
Metro
Gumilap
+Mc High G

Vizual: Ufy + Ghoulish

A buliról több infó ITT.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. More

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. More

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. More

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. More

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky