3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. november 6.

...AND FRIENDS koncert a Gödörben

Copyright:

November 9-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem buliján a Király u. 8-10-be költözött Gödör Klubban lép fel Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter új formációja, az ...AND FRIENDS. A zenekar készülő hanganyaga pedig már a stúdióban formálódik digitális koronggá.

“A tagok a Sziámiból, az Európa Kiadóból, az Anima Sound Systemből valamint a jövőből érkeztek” – mutatta be immár állandósult zenekarát Müller Péter Sziámi.

A tagok, Varga Orsolya, Kirschner Péter (az ...AND Friends zeneszerzője), Magyar Péter az Európa Kiadóból; Müller Péter Sziámi, Angler Ákos ex URH, Kontroll, Sziámi, Anima; Duka László az Isolatedből és Szeifert Bálint a Madrián, Muriel zenekarokból érkeztek s nagy sikerrel turnézták végig a megalakulás óta eltelt időszakot. „Az eddigi koncertek ütősek és népesek voltak.” – számolt be röviden Sziámi a zenekar fennállása óta történtekről.

A formáció nemsokára új hanganyaggal is jelentkezik és kész az első új dal, a Látom, ha hiszem klipje is, mely egyben Müller Zsófia diplomamunkája a MOMÉ-n.

A dalfilm a Baltazár Színház színészeinek szereplésével készült és így néz ki:

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Seguir

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Seguir

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Seguir

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Seguir

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky