3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. október 27.

December 15 – Exit Calm a Gozsdu Manó Klubban

Copyright:

A négy tagot - Scott Pemberton (dobok), Simon Lindley (basszusgitár), Rob Marshall (gitár) and Nicky Smith (ének) – számláló, yorkshire-i székhelyű Exit Calm csapata sosem volt a lassú munka híve. Mindössze két hónap együttzenélés után jelentették meg első nyers, igazán zsigeri demófelvételüket, és azonnal nyakukba vették a világot, hogy turnézni induljanak először Nagy-Britanniában, aztán egész Európában.

Hamar híre ment energikus és euforikus, gyakran teljes extázisba fulladó koncertjeiknek, amelynek eredményeképp 2008 júniusában a Music hívta meg a srácokat brit turnéjának előzenekari posztjára. Mind ez a tapasztalat, mind pedig a későbbi folyamatos sold out egyenes utat jelentett ahhoz, hogy olyan legendás együttesekkel léphessenek színpadra, mint a Charlatans, a Modest Mouse, az Echo & The Bunnymen vagy a Soulsavers és ezzel egyidejűleg egy lelkes, állandó rajongói tábort tudhassanak maguk mellett. 

Bár zenéjükön érződnek olyan hatások, mint az Elbow, a Doves vagy a Spiritualized, hangzásuk mégis egyedülálló, ami a koncertek során csak még inkább életre kel és beszippantja az újdonságokra készen álló közönséget. 

Három hosszú év kemény és precíz munkájának köszönhetően 2010-ben jelent meg első, cím nélküli albumuk, amelyet mind a BBC Radio 1 (Zane Lowe), mind a Radio 2 (Janice Long) médiaoldalról erősen megtámogatott, de a neves Clash és Q Magazin is ódákat zengett róla.

És itt még közel sincs vége a történetnek. A kvartett első sikerei óta folyamatosan csak előre tekint, és nincs ez másképp szeptemberben megjelent második stúdiólemezükkel sem, amelynek turnéja során a zenekar történetében először, december 15-én végre Magyarországra is ellátogatnak.

 

Jegyek az eseményre elővételben 800.- 

a helyszínen pedig 1000.- forintos áron kaphatóak!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Seguir

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Seguir

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Seguir

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Seguir

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky