3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2013. október 17.

Őz Zsolt-emlékkoncert a Gödörben

Copyright:

A két hete elhunyt énekes, író, újságíró, Őz Zsolt emlékére tartanak koncertet október 20-án vasárnap este a fővárosi Gödör Klubban. Az estén két zenekara, az Ugatha Christie és a Vidámpark zenészei és vendégénekesek, barátok vonulnak fel, hogy felidézzék az énekes pályafutásának korszakait, és együtt búcsúzzanak Őz Zsolttól - tájékoztattak a szervezők szerdán.

A vetítéssel kiegészülő koncerteken fellép még Bródy János, Gyáni Levente, a Kézi Chopin, Legát Tibor, a Lidérc zenekar, Vécsi Tibor, a Guess!, Leskovics Gábor (PUF), Nemes András, Borovitz Tamás, Maróti Dániel, Víg Mihály, Sepsik Bence, Müller Péter Sziámi, Bárdos Deák Ági, Nagy Balázs Krisztián, Szabó Balázs Zalán, Keleti András és a Flash!.

Az 1000 forintos belépő adomány, amelyet teljes egészében Őz Zsolt temetésének költségeire fordítanak a szervezők.

A hazai alternatív rockzenei színtér egyik meghatározó csapata, a Vidámpark énekese, aki íróként, újságíróként is ismert volt, október 2-án 44 éves korában hunyt el.

Őz Zsolt 1988-ban alapította meg az underground körökben ma már legendás Ugatha Christie zenekart, majd három évvel később a Vidámparkot, amellyel több-kevesebb megszakítással egészen haláláig zenélt. Utolsó koncertje idén júliusban volt az A38 hajón.

A Vidámparkkal hosszú éveken át állandó fellépő volt a Sziget fesztiválon, összesen négy stúdióalbumot készítettek, Őz 1993-ban Macskajáték címmel szólóanyagot is megjelentetett. 2004-ben kiadott könyvében, a Rakenrollban csepeli fiatalkoráról írt.

Zenei témájú írásai a Wantedben, a Wan2-ban, a Magyar Narancsban, a Népszabadságban is megjelentek. Alkoholfüggősége számos más betegséggel együtt régóta jelen volt az életében.

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. A continua

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky