3423 bands 12355 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2013. október 12.

Új klippel jelentkezett az Insane

Copyright:

Ismét egy rendkívül eseménydús nyáron van túl az Insane zenekar: a legutóbbi klip, a Lighthouse premierje óta elmondásuk szerint egy nagyon sűrű és élménydús nyári fesztiválszezont éltek meg, ráadásul az immáron véglegesített tagként visszatérő Kovács Zoli érkezésével hosszú idő után megszilárdulni látszik a gitárosi posztok kérdése is.

A már hagyományosnak tekinthető élményorgiaként is aposztrofálható Balti Turné után még egy nagyszabású ZP-s koncert emelte nyaruk fényét augusztusban, majd egy kassai és egy pécsi koncertet követően beköszöntött számukra a korábban már előre jelzett koncertmentes időszak az év hátralévő részére. Ahogy azt már az év elején is jelezték, egyfajta kreatív feltöltődés idejét élik most, hiszen a rájuk jellemző sűrű koncertnaptár mellett nem szerették volna elkapkodni az új dalok megírását. Most, a nyugodtabb periódusban érkezett el ennek az ideje.

Most pedig bemutatjuk új klipjüket is, melyet a Balti Turné előtt forgattak, a koncertek egyik nagy húzónótájához, a The Last Partyhoz. A videó ötlete a csapat basszusgitárosától, Csabától ered. Így mesél erről: „Érdekes módon, akkoriban mindig a villamoson utazva értek utol a nagy ötlethullámok, így történt egy nyári délutánon is az 1-es villamos vonalán zötykölődve, amikor is kinézve az ablakon, épp a Népliget mellett elhaladva egy baráti grundfocimeccs jelenetsora elevenedett meg előttem.”

Az alapkoncepció egyszerű: némi önirónia segítségével a zenekar mostani és egykori tagjai csapnak össze egy barátságos focimeccs keretében. Annyian vannak ugyanis, hogy kijönne akár két focicsapatra való az elmúlt évek során a bandában megfordult zenészekből. A fiúk pedig ebben a humoros formában összehozták a múlt és a jelen szereplőit, hiszen örömmel gondolnak vissza a régi dolgokra, a közös múltra, sőt szívesen töltik együtt szabadidejüket; erről a klip utolsó képkockái is árulkodnak, amikor is együtt sütögetnek a jókedvű muzsikusok. Elárulták, hogy nem volt egyszerű összeszervezni a brigádot, mindenki elfoglaltságai miatt, de végül csak sikerült. Így is kidőlt egy játékosuk az utolsó pillanatban, akinek a helyére Csobi, a zenekar régi jó barátja ugrott be. A bíró szerepe egészen egyértelműen Szűcs Szabolcsért, a zenekar tiszteletbeli 6. tagjáért kiáltott.

A Lightouse forgatása után szinte egyből eldöntötték, hogy kár lenne veszni hagyni a többi dalt, így a gyors és gördülékeny munkának köszönhetően ismét Farkas Christiánnal dolgoztak, akivel párhuzamosan egy másik dal megfilmesítése is zajlott: ennek a premierje szintén ez évben esedékes.



Szereplők:

Insane 2013 csapat
Érsek Gábor (dob)
Kovács Zoltán (gitár)
Takács Tibor (gitár)
Tóth Bertalan (ének)
Zahorán Csaba (basszusgitár, vokál)

Insane öregfiúk csapat
Knapp Oszkár (ének 1999-2007)
Molnár Bálint (ének 2007-2012)
Brünner Béla (gitár 1999-2004, 2006-2010)
Balogh Dániel (beugró-megmentő-turnégitáros)
+ Csobánczi Péter (őscimbi & ős-hangmegfejtő)
+ a bíró szerepében Szűcs Szabolcs (őscimbi & ős-hangmegfejtő)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Weiter

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Weiter

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Weiter

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Weiter

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky