3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. október 4.

Megjelent az első Haim-lemez

Copyright:

Los Angeles egyébként is régóta hírhedt volt a jobbnál jobb lányzenekairól, melyek közé most egy újabb remek popprodukció állt be a sorba, a három huszonéves nővérből álló Haim ugyanis a napokban jelentette meg szuper bemutatkozó lemezét Days Are Gone címmel.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
A szemfülesek persze nem most találkozhatnak először a formáció nevével, ugyanis a trió kapta meg év befutóit általában helyesen megtippelő BBC Sound of... lista 2013-as idényének vezető pozícióját, mára pedig bebizonyosodott, hogy az ítészek ismét jól beletrafáltak a döntéshozás során. 
 
A zenekar debütáló albuma ugyanis egy könnyed, finom  alkotás lett, amelyen a már sokszor hallott slágereket (The Wire, Don’t Save Me) ügyesen sikerült azonos színvonalú friss szerzeményekkel kiegészíteni. Nem is csoda, hogy a korongot szorosan magához ölelte a nemzetközi sajtó, és abban sincs semmi meglepő, hogy a közönség sem volt rest kinyilvánítani a szimpátiáját. Éppen ezért a Haim-lányok körül most rendesen pörög az élet: jobbnál jobb kritikák és egy frissen kihirdetett brit turné kíséri ugyanis a Days Are Gone megjelenését - nincs is ennél jobb hívó szó a lemez feltérképezésére.
 
A csapat első munkája tehát kapós refrénekre és átgondolt, izgalmas szerkezetekre épülő, tipikusan (ám nem exkluzívan!) csajos debütálás lett, amely teljes mértékben meghálálja a vele töltött időt, és ami csak tovább gyarapítja az egyébként is izgalmas őszi lemezszezont. 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky