3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. szeptember 18.

A Szex és New York sztárjainak is bejön: Wasabi Kht.

Copyright:

A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves, csajos-pasis formáció, a Wasabi Kht. októberben megjelenő első lemezének már a címe is sokat ígér. Az ’Aranyat ér” névre keresztelt korong élőben a zenekar hamarosan induló őszi-téli koncertturnéján lesz hallható.

Immár három éve talált egymásra négy zenész, köztük két csaj és két pasi, hogy életük nagy formációját, a Wasabi Kht-t megalkossák. A négyes, a Zanzibárból emigrált Nagy Gábor, valamint Hajdu Nelli, Hain Réka, Kludovácz Csaba mostanra jutott el oda, hogy első lemezüket kiadják. Az október végén megjelenő, 13 dalt tartalmazó korong az "Aranyat ér" címet kapta.  „Fontos volt az elmúlt 3 év, hogy magunkra találjunk zeneileg és mára egyértelmű legyen, hogy egyszerű, már-már punkos rockzenét játszunk néhol jazz-es szólókkal, magyar szövegekkel. A sok-sok koncert nagyon fontos volt, a színpadon éreztünk rá igazán, mi az, amit szeretnénk csinálni” - mesélte Nagy Gábor, a zenekar gitárosa. Az új lemez híre már New Yorkban is terjed, imhol a bizonyíték:
 

 
A zenekar pár héten belül új klippel jelentkezik, amit a Hangulat Bisztró című számukhoz forgatnak, míg október elején országos lemezbemutató turnéra indulnak, az alábbi helyekre:
 
október:
2013.10.05. Budapest, Könyvtár Klub 
2013.10.25. Miskolc, Corner Stage
2013.10.31. Szombathely, Magház
2013.11.01. Sopron, Bohémia Rockabilly Club
2013.11.22. Győr, Színhely
 
december:
2013.12.06. Kecskemét, Kecskeméti Téli Fesztivál
2013.12.07. Paks, Mirro Café
2013.12.13. Szeged, Cooltour Café
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky