3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. szeptember 12.

Egyre több a magyar zene a rádiókban

Copyright:

Egymást követő negyedik évben produkált növekedést a rádiókban sugárzott magyar könnyűzene aránya. 2012-ben már a 32 százalékot is meghaladta ez az eredmény. Ezt a trendet erősíti az egyébként jelentősen visszaeső lemezeladásokon belül növekvő magyar zenei arány is, ahol több mint 70 százalékot regisztráltak. A sorból csak az online zeneértékesítés lóg ki, ahol továbbra is visszaszorulóban vannak a hazai zenék.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Az Artisjus a zeneszerzők, szövegírók magyar jogkezelőjeként évente több millió elhangzási adatot vizsgál, felhasználási csatornánként is – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – mérni tudja a hazai és külföldi zenefogyasztási arányokat. Az egyesület szerzők által megbízott munkaszervezete egyenként végzi a műsorok beazonosítását, a jogdíjak ez alapján történő felosztását. Emellett 2012-től már zenei ujjlenyomat-technológia alapján, automatizált módon is beazonosítják az elhangzott műveket. Az idén harmadik alkalommal készült Artisjus Magyar Zenei Jelentés ezen adatok alapján a hazai zenefogyasztás statisztikáit vetette össze. 
 
„Sokan máig úgy gondolják, hogy a magyar könnyűzene szükségszerűen rosszabb minőségű, provinciálisabb, mint az angolszász. Az utóbbi évek zenei felhozatala azonban világosan megmutatja, hogy a magyar zene nem bezárkózik, hanem a szemünk láttára nyílik meg a világra. Most már a világzenétől a popig, rockzenétől a jazzig igazán világszínvonalú hazai zenés produkciók érhetők el. És ehhez csak annyi kellett, hogy legalább a hazai pályán kellő teret kapjanak a feltörekvő zenekarok, a magyar zenék” – mondta el Tóth Péter Benjamin, a zeneszerzők, szövegírók jogait kezelő Artisjus egyesület kommunikációs és stratégiai igazgatója.
 
 
1. Ábra: A magyar zenék hallgatottságának aránya 2012-ben a különböző felhasználási módok esetén. Forrás: Artisjus felosztási adatok, 2007-2012
 
Két olyan zene-felhasználási csatorna van, ahol az elmúlt években alig változott a magyar zene aránya. A televíziós csatornákon 51 százalék körül hallhatunk hazai muzsikát, az élőzene területén pedig szokás szerint igen magas, 77 százalékos a magyar zenei alkotások szerepe. 
 
A többi területen viszont érdekes változások történnek, amelyek közül a rádiós játszások különös figyelmet érdemelnek. A médiatörvény 2011. január 1-jétől 35 százalékos magyar zenei kvótát írt elő a rádiók számára. Ennek megfelelően az országos csatornák kivétel nélkül 35-36 százalék körüli magyar zenei repertoárt kínálnak hallgatóiknak. Az országos összesített adat (32%) azonban ettől valamivel elmarad, mivel a helyi rádiók mentesültek a kvóta alól, és több – különösen fiataloknak szóló – rádiócsatorna alig játszik magyar zenét. 
 
 
2. ábra RÁDIÓKban hallható zenei tartalmak aránya - forrás: Artisjus felosztási adatok, 2007-2012, összehasonlítás: elhangzási időtartam (mp)
 
A másik mozgásban lévő terület a fizikai formában terjesztett hanghordozók (CD) értékesítése, amely az utóbbi 10-15 évben folyamatosan csökken. Ez a trend a magyar zenéket éppúgy érinti, mint a külföldieket. A magyar vásárlók azonban a szűkülő piacon évek óta egyre nagyobb arányban fordulnak inkább a hazai előadók felé. Ennek több oka is lehet: egyrészt a CD-értékesítés egyik fontos helyszíne lett a zenekarok, zenészek koncertje, másrészt a CD-vásárlás sok esetben támogatásként történik, a rajongók ezzel is kifejezik megbecsülésüket a művészek iránt.  A 2011-es közel 62 százalék után tavaly az értékesített könnyűzenei hangfelvételek több mint 70 százaléka hazai alkotás volt.
 
 
3. ábra - HANGHORDOZÓK - forrás: Artisjus hanghordozó felosztási adatok, 2007-2012, összehasonlítás: művenként, jogosított példányszám (db)
 
Sajnos azonban a hangfelvétel-kereskedelemmel ellentétben a Magyarországon nemrég elindult – és a nyugat-európaihoz képest rendkívül éretlen – legális online zeneszolgáltatási piacon drasztikusan csökkent a hazai zenék tere. 2012-ban a letöltött zeneszámok között alig haladta meg a 15 százalékot a magyar zenék aránya. Ennek több oka lehet. Egyrészt az alacsony felhasználói létszám miatt e szolgáltatások közönsége még nem reprezentatív, egyelőre inkább csak a technológia iránt nagyon nyitott, jól kereső, fiatal felnőtt réteget foglalja magában. Másrészt a magyar zeneiparban a nagy lemezkiadók szerepe jelentősen csökkent, és a független, önmagukat menedzselő előadók és kis kiadók kínálata még mindig nem szerepel kellő számban az online zeneáruházak kínálatában. A növekedés feltétele az volna, szélesedjen ezen szolgáltatások felhasználói bázisa, és ezzel párhuzamosan a hazai művészek megfelelően reprezentálják magukat ezeken a platformokon. Az Artisjus ebben oktatással, zeneipari információkkal nyújt segítséget az alkotóknak.
 
 
4. ábra ONLINE LETÖLTÉSEK - forrás: Artisjus online zeneáruházas felosztási adatok, 2007-2012, összehasonlítás: művenként, letöltések száma (db)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky