3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2013. szeptember 6.

Főpróbát tart a Turbo és a Grand Mexican Warlock

Copyright:

Történt már olyan – ez évben is párszor – hogy a Turbo és a Grand Mexican Warlock zenekarok közös koncertet adtak, ez alkalommal viszont kvázi gyökereik bölcsőjében lesz a zsúr. Mindkét zenekar új lemezen dolgozik, így a hónapokkal később esedékes lemezbemutató koncertjeik előtt jóformán az R33 báltermében állnak utoljára színpadra 2013. szeptember 13-én, pénteken.

Az is biztosra vehető, hogy mindkét banda amolyan főpróbaként tekint az eseményre, számos új dal műsorra kerül, így aki kíváncsi az új Turbo és Grand Mexican Warlock anyagokra, mindenképp tegye tiszteletét szeptember 13-án!
 
A mieink előtt az osztrák Mother’s Cake zenekar nyitja az estet, akik az elhivatott koncertturistáknak nem idegenek, hiszen játszottak már nálunk. A sógik zenéje viszonylag nyers és tiszta energiákat közvetít, ami könnyedén velük azonos magasságokba emeli a hallgatóságot. A misztikus énekes-gitáros Yves Krismer vezette trió masszív ritmusszekcióval (Benedikt Trenkwalder és Jan Haußels) szólaltatja meg progresszív-rock zenéjét. Kár lenne kihagyni! 
 
Turbo, Grand Mexican Warlock, Mother’s Cake (A)
2013. szeptember 13. péntek
R33 (9.ker. Budapest, Soroksári út 58.)
Start 20:00
Jegy 600 HUF
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky