3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. szeptember 2. | Pisti

Rekordszámú helyszín a Magyar Dal Napján

Copyright:

Tizennégy fővárosi, tíz vidéki és egy határon túli helyszínre látogathatnak el azok, akik szeretnék kiváló zenei programokkal megünnepelni a Magyar Dal napját. Ez a tavalyinál is nagyobb szám, ami az elkövetkezendő években is nőhet, hiszen egyre több hazai zenekar tartja fontosnak a részvételt.

Szeptember 8-án rengeteg fővárosi és vidéki program várja az érdeklődőket a Magyar Dal Napjának alkalmából. Az idén a tavalyinál is több helyszínen élvezhetjük a legkiválóbb magyar zenekarok előadásait, ami azért is kiváltképp dicséretes, mert meglehetősen szűkös költségvetésből kellett gazdálkodniuk a szervezőknek. 
 
Ahogy az már megszokott, minden évben megválasztják az ünnepély fővárosát, ami idén Békéscsaba lett. A város Gyulával közösen ünnepel majd, míg előbbi egy három napos, operett-gálával és bluesfesztivállal megspékelt programsorozatra készül, addig utóbbi az Erkel emlékházat választotta programjai központjává, ahonnan aztán zenélő kisvonatok szállítják tovább az érdeklődőket különböző érdekes helyszínekre. A programokat hagyományos módon Presser Gábor nyitja meg, a zárókoncertet pedig Hevesi Tamás szolgáltatja majd. 
 
A fővárosi 4-es villamos vonalán idén is elindítják a Dallamos Villamos nosztalgiajáratot, melyen kevésbé ismert, fiatal előadók szórakoztatják majd a közlekedőket szeptember első napjától, a járat teljes vonalán. Érvényes jeggyel vagy bérlettel természetesen mindenki felszállhat.
 
Persze az ismertebb zenészek, zenekarok is tiszteletüket teszik a különböző helyszíneken, Zalaegerszegen például a Hősök, Odett, Byealex és a Kiscsillag lép majd fel, Egerben az Ocho Macho, vagy éppen a KFT, Hévízen Rúzsa Magdi, Szombathelyen pedig a Vad Fruttik. 
 A fővárosban a csodavillamos mellett is rengeteg különböző helyszínen, A Duna Palotában, a Kobuci Kertben, vagy éppen Budapest Jazz Clubban is rendeznek remek programokat. Utóbbiban például kizárólag női előadókat felsorakoztató programok lesznek.
 
 A Magyar Dal Napjának alkalmából szoboravatásra is ellátogathatunk, Cseh Tamás előtt tiszteleg majd a XI. kerület önkormányzata a Szent Gellért téren, szeptember 6-án, 15 órától. 
 
Az esemény honlapján kibogarászhatjuk a hozzánk legközelebbi rendezvényeket, katt!
 
Forrás: magyardalnapja.hu
 
Pisti
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky