3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. augusztus 31.

Új akusztikus dallal és videóklippel jelentkezik a Kilian

Copyright:

A Bújócska című dal a tavalyi Anyacsavar kislemezen már hallható volt, ez az újrahangszerelt, akusztikus változat viszont egészen új megvilágításba helyezi a dalt és a zenekart egyaránt. Az eddig főleg grunge/stoner körökben emlegetett banda egy alternatívabb, kissé világzenei hatású, finoman építkező oldalát mutatja most be. A Kilian persze nem készül stílust váltani, de leragadni sem: a megújult felállás lendületes új dalokat és hangzást ígér az ősz folyamán.

„A Bújócska kezd a mi Magam adomunkká válni: sokadik változata ez a dalnak, de nem azért, mert nem találjuk a megfelelőt, egyszerűen tovább akar mindig menni magától. A kezdő két versszakot még középiskolában írtam, egy egyszerű, két akkordos, funkrock alapra. Később több zenekarommal is felvettük, aztán évekig jegelve lett. Egy próbán végül Imi előjött azzal, hogy ő ezt továbbgondolta, lenne hozzá refrénje és illett is egy zúzós témára, amin akkor dolgoztunk. Sokat variáltunk a szerkezeten, majd azt hittük, EZ lett a végleges változat, amely a 2012-es Anyacsavar című kislemezünk és azóta kb. minden koncertünk nyitódala lett. Az anyag megjelenése után több doboscsere és bonyodalom is volt a bandában, végül úgy alakult, hogy nem készítettünk klipet egyik dalhoz sem. 
 
Jött egy lehetőség egy akusztikus dal felvételére Poginál (Pogány János - Nils, Soundvisions Studio), én pedig nagyon szeretem a jóféle unplugged zenéket. Elhívtunk néhány jóbarátot ütőhangszerezni (Juhász Tamás - Run Over Dogs, Boltuzits Attila - Diszkrét báj), kicsit megint átalakítottuk a szerkezetet, és mindenféle tét vagy terv nélkül felvettük a számot. Pogi sokat segített a hangszerelésben és a végére még ő is feljátszott néhány billentyűs/vonós témát, Imi pedig saját magát producerelte, mivel az énekfelvétel nagyrészében teljesen egyedül volt a stúdióban. Aztán amikor elkészült a kikevert dal, úgy éreztük, ezzel egy szintet léptünk, egy még játékosabb, még szabadabb irányba, mint amin eddig jártunk. Jött az ötlet, hogy kéne egy klip is hozzá. Nem akartuk túlbonyolítani, inkább csak valami hangulatos képi aláfestést szerettünk volna a zenéhez. Megkerestük Kiss Renátát, aki táncos, koreográfus és megtetszett neki a dal. Néhány hét múlva kész jelenetekkel, koreográfiákkal és csapattal rukkolt elő. 
 

A videoklipet ugyanazzal a teammel készítettük, mint anno a Bohém erdőt is: Tokár Dániel volt a rendező és a vágó, Weidner Balázs pedig az operatőr. Rajtuk kívül rengetegen segítettek nekünk a fényezéstől a szállításon át a ruhákig, nagyon nagy köszönettel tartozunk mindenkinek!” - mesélte Jacsó Miklós, a Kilian zenekar gitárosa.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky