Van az a pillanat, amikor ünnepelni kell, nincs mese, hiszen kerek évfordulóhoz érkezünk. A fiatalságáról, lendületéről, mindig elragadó megjelenéséről és mindenek előtt fantasztikus, egyedi hangszínéről ismert popdívánk, Odett 25. születésnapját tölti be idén, amelyet ki mással ünnepelhetne, mint az egész évben mellette és vele mozgó, és egyre nagyobb létszámú közönségével. A nagy eseményt szülővárosában, Zalaegerszegen, valamint második otthonában Budapesten üli vagyis zenéli meg: szeptember 4-én a Kobuci kertben, és szeptember 8-án Zalaegerszegen a Magyar Dal Napján.
Az eltelt évből van is mit ünnepelni, hiszen Odett eredményes időszakot tud a háta mögött – nagy sikerrel vett részt az Eurovíziós Dalverseny döntőjében, lemezével elnyerte a Fonogram díjat Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában, no és erős tavaszi koncertturné után a legtöbb magyar zenei fesztiválon ragadta el robbanó energiájával a szép nagy létszámban összegyűlő közönségét. Az évnek természetesen ezzel még nincs vége – következnek az őszi és téli klubkoncertek, valamint a lemezkészítés, amiből az ősz folyamán már ízelítőt is kapunk majd.
A közvetlen hangulatú, és magával ragadó koncertélményre azonban nem kell őszig várni - aki elfogadja Odett meghívását a születésnapi nagykoncertre, akármelyik várost is választja számíthat rá, hogy póló és szem nem marad ezúttal sem szárazon.
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir