3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2013

2013. augusztus 27. | Hori

SZIN - Még mindig a legjobb fesztivál!

Copyright:

Idén sajnos csak egy napra tudtam ellátogatni a rendezvényre, de ez az egy nap számomra önmagában felülmúlta az összes többi hasonló zenés mulatságot. A szervezőknek ismét sikerült tökéletes fesztivált alkotniuk. A kedvenc zenekaraink léptek fel öt külön színpadon, kellemes környezetben. És ha ez még nem lenne elég, az idei évben ez volt az első olyan esemény, ahol sorban állás nélkül, kedvesen, mosolyogva szolgáltak ki, és ahol nem kellett 20 perccel előbb elindulnom a mosdóba, ha időben oda akartam érni egy koncertre.

Délután, amikor megérkeztünk, picit megijedtünk, mivel 16 óra körül rajtunk kívül csak a biztonsági személyzet volt a strand területén, így félve vártuk az estét: mi lesz itt? Szerencsére egy kis idővel később megtelt az Újszegedi Partfürdő, és a már megszokott hangulatban vághattunk bele az idei legjobb bulinkba. Az estét számunkra fél 6-kor a Punnany  Massif koncertje nyitotta meg, amelynek első pár száma alatt még aggasztóan kevesen voltak a nézők, de aztán szépen lassan elkezdtek gyűlni az emberek, és olyan 18 óra környékére megtöltötték a nagyszínpad előterét az arra kószáló érdeklődők. Itt már érezhető volt a fesztiválhangulat. A Punnany-s srácok nem tartogattak nagy meglepetéseket, hozták a tőlük megszokott életérzést, amire, mint az ország minden pontján idén, itt is vevő volt a közönség, így már a késődélutáni órákra egy hatalmas buli kerekedett. 
 
Őket követte a Brains, akik már sötétben kezdhették meg a fellépésüket. Meglepve tapasztaltam, hogy egészen sokan elszállingóztak a Punnany után és a helyükre újonnan érkező rajongókkal együtt is egy picit kevesebben voltak az érdeklődök, mint az előző koncerten. Valószínűleg sokan átmentek megnézni, hogy mit hoznak ki Péterfy Boriék a szegedi közönségből. Azonban ez a Brains-es fiúkat nem nagyon zavarta, hatalmas koncertet adtak a tőlük megszokott lendülettel, és szinte berobbantak a nézők közé. Itt jegyezném meg a szervezők profizmusát, hiszen a koncert alatt gyakorlatilag sorban állás nélkül tudtam magamnak frissítőt kérni a színpad előtti pultnál is, valamint a főpódium melletti mellékhelységekben, a legnagyobb tömegben sem kellett egy percet sem várnom, és azért valljuk be, ez nem kis teljesítmény. 
 
Ezután picit megoszlott a koncertek közönsége, mivel a többi színpadon is érkeztek a nagyobbnál nagyobb nevek. A nagyszínpadon Ákos lépett fel, a hátsó színpadon a Kiscsillag adott koncertet, míg a Jate sátorban az Ocho Macho zenéjére ugrálhattak a rajongók, így nehéz volt a választás, hogy ki merre folytassa tovább az estét. Én a Kiscsillag mellett döntöttem, és nem bántam meg. Az idei év legjobb Kiscsillag-koncertjének volt szerencsém részese lenni. A számok persze ugyanazok voltak, mint mindig, de a közönség leírhatatlan! Ennyi kedves és barátságos embert, mint, akik ott körülvettek nem tudom, hogy láttam-e valaha, de bármit megadnék azért, hogy újraélhessem ezt az élményt. Az előadás alatt a hallgatóság végigtombolta és -énekelte a dalokat, de eközben vigyáztak egymásra, hogy ne legyen probléma, kellemetlenség. Azt nem mondom, hogy nem landolt a nyakamban vagy három sör, de ez csak még jobb hangulatot teremtett. 
 
Ismét pár dicsérő szó a szervezőkről, illetve a vendéglátásról. A fesztiváloktól megszokhattuk, hogy az étel-italárak árrése a megszokott 3-4szerese, így nagy meglepetésként könyveltük el , hogy Szegeden mintha megállt volna az idő és olyan 5 évvel ezelőtti árakkal találkozhattunk. Pl. egy korsó sör 300,-Ft volt, míg pár nappal azelőtt a Strand Fesztiválon ugyanezt 590 + 200 Ft-ért ( Repohár) kaptuk meg. Valószínűleg ezért is repkedtek ennyire a poharak a koncertek alatt.
 
A Kiscsillag után visszatértünk a nagyszínpad elé és még belepillantottunk Ákos koncertjébe is. Be kell valljuk, hogy nem volt vele probléma. Nem vagyok Ákos-rajongó, de az előadó profizmusa, a látvány és hangzás zseniális volt. A látogatók szép számmal voltak kíváncsiak a művész úr fellépésére, aki 5 év után tért vissza újra a Szegedi Ifjúsági Napokra. 
Megint dicsérném picit a fesztivál személyzetét, hiszen idén ez volt az első olyan fesztiválom, ahol nem volt semmilyen technikai gikszer a hangosítással, úgyhogy le a kalappal az ott dolgozók, technikus, felelősök előtt is. Ezek után várt minket egy jó kis PASO koncert a Jate Sátorban. Na, ide már nehéz volt e bejutás, ezért nem is tartózkodtunk itt sokáig, így visszanéztünk a többi tánctérre, ahol már a dj-k szolgáltatták a zenét, egészen hajnali 7 óráig. 
 
Újabb öröm: reggel 7-kor, a silent disco végeztével még mindig lehetett reggelizni a fesztivál területén, míg a pár nappal azelőtti a Strand Fesztiválon ez már 4 órakor is nehézkes volt. Bár mint tudjuk, ott a szervezők nem voltak a helyzet magaslatán. A sok pozitívum mellett azért voltak negatív változások is, például nagyon hiányoltuk a Jäger és az Axe pódiumot, ahol az előző években hatalmas bulik voltak éjszaka, valamint imádtunk napközben a medencékben ücsörögni, viszont idén ezek már sajnos nem üzemeltek, így csak a Tiszában tudtunk hűsölni a délutáni órákban.
 
Azt idén is elmondhatjuk, hogy imádtuk a Szegedi Ifjúsági Napokat. Aki nem volt még itt, az mindenféleképpen látogasson el ide, hiszen felejthetetlen élményekkel gazdagodhat, aki pedig volt már, azt nem kell győzködni, vele úgyis találkozunk. Még egyszer köszönünk mindent, Szeged, ott leszünk jövőre is!
 
Fotók: SZIN Facebook
 
Hori
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 8.

A legütősebb fesztiválnap – SZIN-ajánló

A SZIN szervezőitől megszokhattuk, hogy mindig színvonalas fellépőkkel gondoskodnak a fesztivállátogatók szórakoztatásáról, hogy mindenki megtalálhassa a számára testhezálló szórakozási lehetőséget. Ez idén sincs másképp. Amire viszont álmunkban sem mertünk gondolni, hogy a szegedieknek sikerül összehozni egy egyedülálló napot, amikor hazai fesztiválzenekarok legjava fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky