3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. július 19.

Az SOS Gyermekfalu kórusa egy színpadon Roger Waters-szel

Copyright:

SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával augusztus 25-én, Budapesten. A gyermekeknek szerető otthont biztosító alapítvány, most a koncert segítségével is megmutathatja magát, és a világ legnagyobb szabású produkciójában ünnepelheti azt, hogy már 30 éve együtt törnek át a közöny falán az egyenlő esélyekért és bánásmódért.

Aki figyelemmel kísérte Roger Waters pályafutását és életét, tudja, hogy a Pink Floyd zenei géniusza mindig rendkívül érzékenyen követte a világ eseményeit, nem csupán politikai, de szociális területen is. Mindig felemelte szavát a hatalom gépezete által elnyomott, hátrányos helyzetbe került emberekért, mind dalaiban, alkotásaiban; mind magánemberként. 
 
Nem volt ez másként akkor sem, amikor 2010-11-ben, a Fal 30 éves jubileumi előadását mutatta be a világ számos nagy arénájában, és most sem, amikor a világ legnagyobb szabású produkciójával, a Fal lenyűgöző stadion verziójával indul útnak. A mű egyik legnagyobb slágere a legendás Another Brick In The Wall című dal, amelynek egy részét eredetileg is gyerekek énekelték. 
 
Ahogy 2 évvel ezelőtt, úgy a mostani turnén is, Roger Waters minden városban helyi gyermekeket keresett a feladatra, mindezt kiegészítve egy adománnyal a gyermekeket segítő alapítvány részére. Olyan hátrányos helyzetű gyerekeket, és őket segítő szervezeteket keresett, akik főként a gyermekek elkallódását akadályozzák meg, akik nem nyugodnak bele a sok ember számára megváltoztathatatlannak tűnő sorsokba, akiknek célkitűzésük, hogy akár falakat áttörve érjék el a lehetetlent, s az egyenlő bánásmódot.
 
Minden helyszínen hosszas keresés előzte meg a döntést. 2013. augusztus 25-én Budapesten az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd  színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával. 
 
A kiválasztott 15 gyerek az előadás napján, délután együtt próbál majd Roger Waters-szel és zenekarával; az énekes előre jelezte, hogy szeretne velük külön is megismerkedni, közös fotókat készíteni az esemény emlékére. Este pedig mindenki láthatja a stadionban a gyerekek több hétig gyakorolt előadását, a legendás Fal produkció részeként.
 
30 éves az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, idén ünnepeli kerek évfordulóját annak, hogy Battonyán lerakták az első magyarországi SOS Gyermekfalu alapkövét – a szervezet története azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza. Hermann Gmeiner 1949-ben, Ausztriában indította útjára az SOS Gyermekfalu mozgalmat, mely ma már a világ 133 országában működik.
 
Gmeiner alapgondolata ma is korszerű: az elárvult vagy elhagyott gyerekeknek családi környezetben kell felnőniük ahhoz, hogy boldog, sikeres felnőttekké válhassanak. A világszerte működő 910 SOS Gyermekfalu újszülött koruktól 24. életévük betöltéséig nyújt szerető otthont, családot azoknak a gyermekeknek, akik valamilyen ok miatt nélkülözni kényszerülnek vérszerinti szüleiket. A gyermekfalvak házaiban egy hivatásos, képzett nevelőszülő, az SOS anya 6-8 gyermeket nevel; az élet itt épp olyan, mint egy igazi nagycsaládban. A gyerekek vér szerinti és SOS testvéreikkel együtt nevelkednek a gyermekfalu biztonságot nyújtó közösségében, ahol pedagógusok, nevelők is segítik fejlődésüket. Ennek megfelelően az SOS Gyermekfalu alapértékei: anya – otthon – testvérek – faluközösség.
 
Magyarországon ma már 3 gyermekfalu és 4 ifjúsági ház működik; az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa védőszárnyai alatt jelenleg mintegy 370 gyermek és fiatal él. Munkájuk eredményességét igazolta az a közelmúltban végzett szociológiai felmérés is, amely kimutatta, hogy az SOS gyermekfalvak egykori lakói, akik már megkezdték önálló, felnőtt életüket, éppen olyan sikeresek, mint bárki más: ugyanolyan arányban szereztek szakmát, érettségit és diplomát, mint akik a vér szerinti családjukban nevelkedtek.
 
Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa vallási és politikai elkötelezettségtől mentes közhasznú civil szervezet, mely adományokból tartja fenn a gyermekfalvakat és a lakásotthonokat. Az SOS Gyermekfalu elnyerte az Etikus Adománygyűjtő Szervezet minősítést; bármikor ellenőrizhető módon használ fel minden forintot. Fontos az is, hogy a Magyarországon gyűjtött adományok itt maradnak az országban, és az SOS Gyermekfalu nemzetközi szervezetétől származó összeggel kiegészülve a magyar gyermekek magas színvonalú ellátását szolgálják.
 
A fájdalommal teli gyermeksorsok igenis megfordíthatók! Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha vannak, akik adományaikkal is a gyerekek ügye mellé állnak. Roger Waters is, mint mindenki, aki az alapítványt támogatja, nemes célt segít sikerre vinni. Együtt képesek vagyunk rá, hogy sok-sok gyereknek visszaadjuk a szerető otthon biztonságát – és egy kicsit jobbá tegyük a világot, amelyben mindnyájan élünk.
 
Az alapítvány média kapcsolata:

Andri Diána
Adománygyűjtési és Kommunikációs Igazgató 
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky