3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. június 19.

Caramel szuperkoncerttel nyit a siófoki Beach

Copyright:

A nyár központjában, a siófoki Borsodi Beach Club nagyszínpadán a honi popélet egyik legmarkánsabb hangú megasztárja, Caramel nyitja meg az idei szezont június 21-én. Nem is akármilyen koncerttel: saját zenekara mellett szimfonikus kísérettel hallhatjuk a legnagyobb slágereit, sőt, itt debütál - most készülő új korongjáról - néhány sikervárományos dal is.

Június 21-én végérvényesen elindul a nyár, ekkor nyit ugyanis a partyszezon központja, a Borsodi Beach Club a Balaton fővárosában, Siófokon. A bulifolyam nyitókoncertjén egy unikális produkciót élvezhetünk: Caramel nyári koncertturnéjának első állomásaként itt mutatja be – legnagyobb slágerei mellett – a most készülő új hanghordozójának néhány slágergyanús dalát, ráadásul szimfonikus kísérettel. 
 
„A koncert gerincét az ismert slágereim adják, ezúttal persze szimfonikus kísérettel, ami egy rendkívül izgalmas hangzást ad a daloknak. A produkció egyik érdekessége, hogy a tavaly ’Év Dalának’ választott Jelenés című szerzeményem most ebben az új hangszerelésben lesz hallható, ami egy ritka pillanat. És készülök olyan dalokkal is – nemsoká’ születendő lemezemről – melyeket itt hallhat először a nagyérdemű” – fokozta az izgalmakat Caramel.
 

 
Az erre az alkalomra szabott előadás után nem ér véget az este: Dj Revolution és Dj Oneal tartja lázban a homokos part közönségét.
 
A nyitóhétvége további programjai közt mindkét nap, pénteken és szombaton nappal Salsa Fesztivál ringatja a Beach közönségét, 22-én, szombaton este pedig jön a ONE NITE STAND, ahol NORMAN DORAY, Andro, Nikola, Davis és Roberto pakolja majd a lemezeket.
 

Caramel koncert

2013. június 21.

Borsodi Beach Club, Siófok 8600, Petőfi sétány 3.

Jegyárak: elővételben 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft (VIP jegy: 5000 Ft)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky