3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2013. május 28.

Mindjárt itt a MeCaFe

Copyright:

Nagy a készülődés Megyeren: hazánk legkisebb faluja közel egy hónap múlva ad otthont a Megyer Camp Fesztivál néven elhíresült rendezvénynek. Maga a program már kész, most a kis falu a vendégek kulturált fogadását készíti elő. 

Az új táborhelyen új tusolók és mosdók épülnek, de megmaradnak a régiek is.  Az eddig megszokott augusztus 20-át váltó júliusi időpont azért is szerencsés, mert nem fordulhat elő étel-ital ellátási probléma a nemzeti ünnep miatt. A gyermekprogramokban mindig erős volt Megyer, hiszen kiemelt célja a szervezőknek a családdal érkezők szórakoztatása, de idén megpróbálkoznak a fürdőzésre vágyok kedvében is járni a Marcal vizének felhasználásával. A táborhelyen foci és strandröplabda várja a vendégeket, és aki kedvet kap a zenélgetéshez, a hippisátor árnyékában az ott ragadt zenészek táraságában kiélheti ezt a vágyát is.
 
Nem kell fesztiválóriásnak lenni, hogy ízig-vérig legyártsák azt a hangulatot, amiért rendre nekivágunk az ország különböző pontjainak, és amiért pár napra elzavarjuk a külvilágot. Ehhez pont tökéletes egy olyan életérzésben jeles fesztivál, mint a Megyer Camp, nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb zenei portál közönségszavazata alapján a 2012 legjobb fesztiválja cím második helyét tudhatja magáénak.
 
Az idei felhozatal elég parádésra sikeredett, fellép többek között a Kowalsky meg a Vega, a ROAD, az Anna and the Barbies, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Rómeó Vérzik, a Junkies, a Sex Action, a Hollywood Rose, a Cool Head Klán, az Auróra, és még sokan mások.
 
A 2013. július 4-7. között megrendezendő Megyer Camp Fesztiválra bérletek elővételben 3300 Ft-ért, a helyszínen 3800 Ft-ért lesznek kaphatóak. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Continuer

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Continuer

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Continuer

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Continuer

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky