3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 29.

Earth, Wind & Fire Experience Feat. Al McKAY – újra Budapesten!

Copyright:

Ki ne ismerné az olyan slágereket, mint a September, a Boogie Wonderland vagy a Fantasy? A legendás Earth Wind & Fire zenéje mindenkit beindít! Az Al McKay Allstars pedig ezeket és még sok más kedvencet ad elő a magyar közönségnek is!

Az Earth Wind & Fire egykori gitárosa, Al McKay alapította ezt a formációt egy csapat fantasztikusan tehetséges Los Angeles-i stúdió- és utcazenésszel. Azonnal megtalálták a közös hangot, hiszen mindannyiuknak a zene az élete, a szenvedélye. A koncertjeiken egyik slágert szólaltatják meg a másik után eredeti hangzásban, így a közönség a jól ismert életérzést, hangulatot élheti át a profi zenészek segítségével, akik a zene mellett a színpadi látvánnyal teszik teljessé az élményt.  

Al McKay játékának köszönhetően a ritmusszekció az egész hangzást meghatározó groove-val kápráztatja el a rajongókat. A fúvósszekció is hasonlóan lehengerlő az egykor szintén az Earth Wind & Fire-ban muzsikáló trombitás, Michael Harris vezetésével, valamint a Tower Of Power és a Doobie Brothers volt tagjaival. A csapat zenéjét meghatározó vokál pedig Tim Owens tehetségét dícséri, akinek képességei jóval felülmúlják egy háttérénekesét.
 
Egy kis történelem...
1983 végén az Earth Wind & Fire zenéje kissé átalakult. Bár időről időre újabb és újabb hangzást produkáltak, az eredeti zenészek egyre inkább úgy érezték, hogy a zenekart meghatározó sajátos és mással össze nem téveszthető zenei világa a múlté lett.  1990-ben a zenekar egykori gitárosa, Al McKay úgy döntött, hogy az eredeti Earth Wind & Fire „romjaira” egy új formációt épít, akikkel az első koncertjeiket Japánban adták.
 
Akkor még LA Allstars-ként turnéztak, és már akkor óriási sikert arattak ritmusközpontú zenéjükkel és McKay gitárjátékával. A csapatban olyan egykori Earth Wind & Fire-tagok voltak, mint a trombitás Rahmlee Michael Davis, Michael Harris, a billentyűs Larry Dunn, a gitáros Johnny Graham, az énekes Beloyd Taylor, a harsonás Lius Satterfiled, a basszusgitáros Verdine, és a szaxofonos Andrew Woolfolk.
 
Egy olyan világban, ahol a zenészek és zenekarok inkább előre felvett alapokkal szeretnek fellépni, illetve nem merik a véletlenre bízni, és inkább playback show-kat adnak, az Al McKay Allstars igazi kincsnek és kivételes csapatnak számít, akik élőben bizonyítják, hogy az amerikai pop és funky még midig él és töretlenül sikeres!
 

Earth Wind & Fire Experience feat. Al McKay Allstars

2013. május 2., 20:00

Syma Csarnok, Budapest 1146, Dózsa György út 1.

Jegyárak: 6000 Ft-tól 10 000 Ft-ig

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky