3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. április 29.

Miért ne körözhetné le Rihannát ByeAlex?

Copyright:

Nagy a készülődés ByeAlex háza táján: májusban Malmöben Európa és a világ színe előtt méretteti meg magát Kedvesem című dalával a fiatal énekes. Egyelőre próbálja feldolgozni a hirtelen jött ismertséget, de az utolsókig kitart az őszinteség mellett és mindig a saját feje után megy. Kiss Orsinak őszintén mesélt a Class FM-ben arról is, hogyan dolgozza fel a negatív kritikákat.

Próbákkal telnek ByeAlex napjai, aki az Eurovíziós megmérettetésre készül. Fellépésekből azonban egyelőre nem volt sok, Alex szerint nem is lett volna szerencsés a dalfesztivál előtt betábláznia magát. „Gyakorlás szempontjából persze jók a fellépések, de azért örülök neki, hogy nem volt olyan sok koncertem, hiszen így nem mondhatják rám, hogy most gyorsan meglovagolja azt, hogy megnyerte ezt a műsort és fellép mindenhol ezzel az egy dallal.” – vallja az énekes, aki bár nem most kezdte a pályafutását, úgy véli, sokak szemében egydalos előadóként szerepel.
 
A hirtelen jött sikernek persze megvannak a maga előnyei és hátrányai Alex életében is. Ő viszont elsősorban a minőségre koncentrál, hiszen úgy gondolja, nem az alapján fogják jobban szeretni a zenéjét, hogy tudják, kivel jár, vagy milyen botrányokba keveredik. A Class FM műsorvezetőjének arról is mesélt, hogy a negatív kritikákon igyekszik felülkerekedni, valamint arról, hogy a hirtelen jött népszerűséget egyelőre nehezen dolgozza fel.
 
„Igazából még azt is szokom, hogy én leszek a hét sztárja a Class FM-en. De ha ezt sikerült másfél hónap alatt elérnünk, akkor miért is ne körözhetnénk le Rihannát? Rihanna egyébként az egyik kedvencem popban, nagyon szeretem a hangját, nagyon jó témákat írnak neki, atomprofi, de ettől függetlenül nem sok értéket közvetít. A pop viszont egy ilyen műfaj" – fejtette ki véleményét az ambiciózus énekes, aki értékeli, ha egy előadó önmagát adja. „Mindig azt fogom csinálni, ami nekem tetszik, legfeljebb bele fogok bukni abba, amit csinálok.” -  viccelődött –„De akkor is, hogyha éppen sehol nem voltam, mindig az vitt előre, hogy azt csináltam, ami nekem tetszett, ami nekem eszembe jutott. Nagyon ritkán hallgatok másokra.”
 
Kiss Orsi először találkozott Alex-szel, és nagyon élvezte a vele készült interjút. „Sokaknak tetszik, amit csinál, mások utálják. Lehet bírálni, de egy biztos: őszinte. Érdekes, valóban kicsit különc figura, amolyan elefánt a porcelánboltban” – nevetett Orsi.
 
A ByeAlex-szel készült interjú teljes egészében a Class40 vasárnapi műsorában volt hallható.
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky