3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. április 18. | Bertoni

VilágVeleje Nyár 2013 a Millenárison

Copyright:

Április 16-án a Gozsdu udvarban tartott sajtótájékoztatót a VilágVeleje produkció legénysége a VilágVeleje Nyár 2013 programjairól. Szó esett az idén június 17-én és 21-én a Millenáris Teátrumban megrendezésre kerülő két koncertről és persze zenekari érdekességekről is. Íme!

Az Orczy-kert átépítése miatt a 2013-ban immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő VilágVeleje Nyár helyszíne ezúttal az ugyancsak bejáratottnak számító Millenáris Teátrum lesz. Itt állomásozik majd június 17-én a CocoRosie duó, akik Tales of a GrassWidow című, május 27-én megjelenő albumukat nyáron koncertkörúton népszerűsítik. A turné keretében érkeznek Budapestre, hogy elmeséljék, milyen is a szalmaözvegyek élete lánytestvérek szemeivel nézve. 

 

„Az új anyag valahogy előpattant” – mondta Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó már veteránnak tekinthető frontembere. Persze ez nem ment olyan könnyen: kerek 20 évet kellett várni rá, hogy az Itt kísértünk – Love ’92 után ismét új szerzeményekkel rukkoljon elő a csapat, de most minden akadályt legyőzve úgy tűnik, májusban végre stúdióba vonulnak. Nincs mese, „az évtizedek eleje az új dolgokat hozza.” A készülő albumon Másik János, Kirschner Péter és Gyenge Lajos mellett két frissen becsatlakozott zenész is játszik majd: Darvas Bence és Fülöp Bence hivatottak Varga Orsolya és Kiss László megüresedett helyébe lépni. Jenő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „nem valaki helyett jön valaki”, próbálnak nem kliséket ráaggatni az új tagokra, hanem a zenekar szerves részévé tenni őket. Erre az egységre szükség is lesz, ugyanis a Millenáris után Orfűn is találkozhat majd velük a közönség, és egészen októberig be van táblázva a koncertnaptáruk. Az új műsorban a készülő lemez 30-40 percet kitevő dalait vegyítik majd régebbi slágereikkel, ahogyan arról június 21-én a lemezbemutatónak szánt fellépésen is megbizonyosodhatunk majd. 
 
Darvas Bence izgalmasnak találja a közös zenélést, bár nem könnyű a régi számok fonalát is fölvenni, de a közösen készített új dalokat már mindenképp a magáénak is érzi. Saját zenei profiljából kicsit kilóg ez a vonal, pláne, hogy az előző napi ünneplés hevében (Jenő születésnapja apropóján) még „utálta” a könnyűzenét – a színházi zeneszerzés az igazi asztala. Valamivel könnyebb a dolga Fülöp Bencének, a Kamikaze Scotsman basszerosának – ő a műfajon belül maradt, csak azt volt nehéz megemésztenie, hogy egy ilyen váratlan, megtisztelő felkérést kapott.
 
Az Európa Kiadó előtt az Ági és Fiúk – Kontroll Alatt címmel Kontroll Csoport dalokat ad elő, vendégművészek közreműködésével.
 
A VilágVeleje Nyár napjaira jegyek április végéig akciós áron vásárolhatók a vilagveleje.hu oldalról, május elsejétől jegyek válthatók a Ticketportal országos hálózatában.
 
Jegyárak:

CocoRosie (június 17.): áprilisban: 4300 Ft, májustól: 4900 Ft, a helyszínen: 5900 Ft

Európa Kiadó (június 21.): áprilisban: 3400 Ft, májustól 3900 Ft, a helyszínen: 4400 Ft

 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky