3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2013. április 15.

Legendás skót zenekar Budapesten

Copyright:

Napra pontosan legutóbbi klubkoncertje után négy évvel, április 24-én érkezik Budapestre a skót hard rock veterán zenekara, a Nazareth. A 45 év és a sok skót whisky mit sem ártott az énekes McCafferty hangjának, sőt: lehet hogy éppen ez a híresen karcos, máig jellegzetes és erős orgánum titka? A Club 202-ben egy német csapat, a Tri State Corner is játszik majd a Nazareth előtt.

A Nazareth egykor Nagy-Britannia, azon belül is Skócia egyik első igazi rockbandája volt, mely a ’60-as évek végén állt össze. Az egykori pionírok ma már ugyan veteránnak számítanak, de még mindig megvan bennük lendület – erre egy igazán szemléltető bizonyíték az, hogy az Osztrák Síszövetség a skótok God of the Mountain (A hegy istene) című új dalát választotta a válogatott hivatalos dalának az idei szezonra – ennek köszönhető, hogy ezen a videón csinos alpesi lesiklók tátikáznak és léggitároznak az öregfiúk új dalára:

A nem kevesebb, mint 45 éve működő, eredetileg Dunfermline városából származó együttesben az egykori alapítók közül ma is a zenekar frontembere az énekes Dan McCafferty, és a hozzá hasonlóan 67 éves basszusgitáros, Pete Agnew. A jelenlegi szólógitáros, a 48 éves Jimmy Murrison 1994 óta, a dobokon játszó 42 éves Lee Agnew - a basszusgitáros fia - pedig 1999 óta tag. Nevüket nem a bibliai városról, hanem annak amerikai névrokonáról kapták, mely egyik korai dalukban szerepelt - más néven ugyanis már 1961-től létezett a csapat elődje. A Nazareth végül 1970-ben ült fel a siker hullámvasútjára: Londonba költöztek, kiadták nagy sikerű debütáló albumukat, és ’72-ben már a Deep Purple-lel turnéztak, majd a Purple bőgős Roger Glover produceri közreműködésével hozták ki a Razamanaz című lemezt. Ezzel már a brit slágerlistákra is betörtek, és kezdetét vette a csapat legsikeresebb, számos lemezt eredményező korszaka.

Az 1975-ben megjelent Hair Of The Dog címadó dala például a rádiók nagy kedvence lett, a szintén ezen a lemezen szereplő Love Hurts pedig a banda máig legismertebb balladája, mely hónapokig tanyázott a világ slágerlistáin. Az énekes McCafferty karcos, máig karakteres hangja, valamint a kemény, de egyben tiszta és könnyed gitárjáték emlékezetes karaktert adott a Nazareth zenéjének:

Az együttes azóta is működik, és időről időre kitűnik egy-egy remek albummal vagy dallal: 1981-ben a Holiday című szerzeményükből lett sláger, ’93-ban pedig azzal kerültek reflektorfénybe, hogy a Guns and Roses is feldolgozta a Hair of the Dogot. Sőt, a skótok még azt is megengedhették magukat, hogy visszautasítsák Axl Rose felkérését – a Guns énekese az esküvőjére szerette volna meghívni a bandát zenekarnak. A Nazareth szívóssága meghálálja magát, hiszen az együttes ma is szívesen látott vendég Európa számos országában: a 40. születésnapjukra kiadott Newz című albumot követően például majdnem egy éven át, januártól novemberig járták az öreg kontinenst, szinte minden országba ellátogattak egy vagy több koncert erejéig. Hazánkban először 1983-ban jártak, és most végre ismét egy hangulatos klubban, a Club 202-ben láthatjuk őket, méghozzá április 24-én.

A skótok előtt egy különleges, 2004-ben alakult hard rock zenekar játszik: a német Tri State Corner a buzuki hangjával teszi különlegessé zeneileg kiművelt dalait, melyekben a rock, a blues és a heavy metal stílusjegyei is visszaköszönnek.

a Concerto Music bemutatja: God of the Mountains Tour
2013. április 24., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Nazareth, Tri State Corner koncertek
Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 7500 Ft
.
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a Concerto Music weboldalán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky