3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. április 12.

Kiadvány- és hírözön a P.Mobiltól

Copyright:

Vadonatúj sorlemez, DVD-antológia, életrajzi könyv, rockregény - csak néhány a negyven + negyedik jubileumát ünneplő legendás zenekar 2013-ban boltokba kerülő kiadványaiból és újdonságaiból. Hogy mi jön még?     

Óriási ünnepkavalkád van folyamatban a P-Mobilnál, ezért a számtalan kiadvány – idén negyven, vagyis negyven + négy esztendős a veterán csapat. Két nemzeti ünnephez is kötődik a megalakulásuk: 1969. augusztus 20-án a Rovarhalál Zenészei Gesarol néven vágtak neki a világot jelentő klubdeszkáknak, hogy aztán 1973. május 1-én P.Mobil néven folytassák pálya- és vesszőfutásukat.  A nyár folyamán a banda P.Mobil, Gesarol - 44 év rock and roll címmel, nagyszabású koncerttel kívánja emlékezetessé tenni az évfordulót. A rendezvény jelenleg szervezés alatt áll, időpontjáról és helyszínéről később adnak tájékoztatást. 

Kutyából nem lesz szalonna – tartja a mondás. Hogy az évszázados népi bölcsesség miként igazolódik be, kiderül a P.Mobil első (és nem utolsó) rockregényéből. Az 1981-es nagysikerű Kopaszkutya folytatását Kutyából szalonna címmel már a kilencvenes évek közepén tervbe vette a P.Mobil frontembere, de a második epizód ezzel a címmel és a Schuster Lóránt által készített forgatókönyvvel végül nem került filmvászonra. A harminckét éve megírt és vetített történet most regény formájában folytatódik, kiegészülve az azóta eltelt időszak eseményeivel. Igazi „békebeli” ponyvaregény készül, formáját tekintve klasszikus zsebméretben, melyben fordulatos dramaturgiával váltakoznak valós és fiktív elemek. Az ötletmester újabb kiadványokat szeretne készíteni, Kutyából kolbász, illetve Kutyából kerítés címmel, ezek megjelenése május végére várható.
 
Ugyancsak május végére-június elejére tehető a P.Mobil jelenlegi felállásával készült első stúdióalbum megjelenése a Grund Records–kiadó gondozásában, amely a beszédes Farkasok völgye – Kárpát-medence címet viseli. A zenekarvezető a dalokról nem árult el sokat, annyit azonban igen, hogy mint minden valamire való Mobil-kiadványon, az új lemezen is helyet kapott három bónuszdal. Az egykori gitárvirtuóz Bencsik Sándor első és utolsó szerzeménye mellett az emblematikus Kétforintos dal akusztikus verziója is meghallgatható a friss korongon. 
 
Sárvári Vilmos, aki immáron több mint harminc éve nyúzza a húrokat a csapatban a jubileumi év tiszteletére, idén nyárra befejezi az Örökmozgó lettem című könyvének második kötetét. A folytatás a zenekar életének utóbbi tíz évét dolgozza fel a szerző megszokott, kissé fanyar humorú stílusában. 
 
S ha már könyv: a Főnök, Schuster Lóránt is klaviatúrát és tollat ragadott, hogy előbb képernyőre majd papírra vesse önéletrajzi regényét. A hatvannégy esztendős P.Mobil-mindenes kalandos életében fontos szerep jutott a családnak, a politikának és persze a rock and rollnak. Az elképesztő mennyiségű archív és friss fotó az izgalmasnak ígérkező, 400-600 oldal terjedelmű kiadványhoz lesz csatolva CD-n, melléklet formájában. A Kaptafa című kötet megjelenése 2013 szeptemberére várható.
 
Július elejére napvilágot lát a P.Mobil negyven + négy évét felölelő videóantológia Élve vagy halva címmel, ismert és eddig nem publikált tartalommal. A digipack csomagolású kiadvány egy olyan kiegészítő booklettel (Móóóóbil!) felturbózva kerül forgalomba, amely a rajongók saját, zenekarral kapcsolatos történeteit adja közre.  
 
Tavaly szeptember 10-én illusztris közreműködőkkel zajlott a Pecsa Music Hallban az Égi Zenekar Fesztivál, amelyen Radics Béla valamint Barta Tamás mellett saját halottjára, Bencsik Samura emlékezett a zenekar. A teljes műsort, beleértve a főpróbát is, a Rock TV rögzítette; így 2013 utolsó felében azok számára is elérhető lesz DVD-n, akik valamilyen okból lemaradtak a jeles eseményről.  
 
Ha ez még nem lenne elég: 2013-2014-ben a színházban vagy a televízióban „életre kel” a régóta formálódó Kíntornás szerencséje című rockoperett, amely egy kiöregedett és visszavonult rockzenész, valamint egy fiatal, feltörekvő fiú kapcsolatát boncolgatja.
 
A rajongóknak tehát igazi mennybemenetel az idei év, csak győzzék követni a sok újdonságot.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
"A Rock nevében" 2013. ápr.. 14.  17:11 1
Szuper!
   

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky