3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2013. április 10. | MTI

Elfogták Király Tamás feltételezett gyilkosát

Copyright:

Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy vasárnap hajnalban a lakásában megölte Király Tamás divattervezőt. Ma este 22 órától a budapesti Gödör Klubban, tartanak virrasztást a művész barátai és tisztelői.

Szerda reggel háromnegyed hét körül Ózd Farkaslyuk nevű településrészen elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.
 
A rendőrség kedden azt közölte, hogy egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. L. J. arcképét a honlapján kedden tette közzé a BRFK.
 
A rendőrség honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint - amely akkor sem nevesítette Király Tamást - a 60 éves férfit otthonában olyan súlyosan bántalmazták vasárnap hajnalban, hogy a helyszínen meghalt.
 
A jelentések szerint egy selyemsállal fojtották meg a művészt, valamit arról is hallani, hogy kéjgyilkosság áldozata lett.
 
A feltételezett gyilkos
 
Király Tamás avantgárd divattervező az 1980-as években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.
 
Ma gyertyagyújtás, csendes emlékezést tartanak a Gödör Klub különtermében - a klub zárásáig. Mindenki vigyen egy mécsest és gyújtsa meg Király Tamás tiszteletére!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. A continua

2025. augusztus 24.

Megjelent a Margaret Island utolsó, egyben a Superar kórussal közös dala

A különleges együttműködésből született mű élőben először a 2025. október 1-i Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A continua

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. A continua

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. A continua

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky