3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2013. április 9. | Stewie

Az Ozone Mama nyerte a Hard Rock Risingot

Copyright:

A Hard Rock Cafe által meghirdetett versenyen idén az Ozone Mama bizonyult a legjobbnak a zsűri szerint, így ők képviselhetik hazánkat Londonban, a Rising  nemzetközi döntőjén.

Mint arról korábban beszámoltunk, a HRC idén is megrendezte a The Global Battle of the Bands elnevezésű tehetségkutatót, amire 2013-ban közel 70 banda jelentkezett. A döntőben a Cante Diem, az Ozone Mama és a Wall Street mérhette össze erejét. A három banda közül a szakmai zsűri (melynek többek között Keresztes Ildikó és Köteles Leander is tagja volt) a garage rockos Ozone Mamat emelte ki elsőként.

A bandának már nem ismeretlen a siker édes íze, hisz 2012-ben megnyerték a Fonogram-díjat Az év felfedezettje kategóriában. Ez az elismerés hazai sikereket hozott nekik, míg a Rising nemzetközi terjeszkedéssel kecsegtet, hisz a Londonban megrendezésre kerülő döntőt az egész világon nyomon fogják követni.

Az angliai döntőig a legfőbb feladatuknak a közönséggel való kommunikációt tűzték ki, hisz ők is tudják, hogy nélkülük nem lennének sehol és nem érnének el semmit, főleg ,hogy a közönség hordereje nagyon nem utolsó az ilyen megmérettetések során. Így még sok koncertre lehet tőlük számítani az elkövetkezendő időszakban is.
Új kislemezük is hamarosan megjelenik. Aki első kézből szeretné meghallgatni az új számokat, az április 19-én a Gödör klubban megteheti, ahol a lemezbemutató koncertet tartják.

Stewie

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Weiter

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Weiter

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky