3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 24.

Plastikhead

Copyright:

A 2013-as nemzeti eurovíziós válogatásban a középdöntőig jutó Plastikheadet 2 DJ, Vékony Zoltán és Tóth Zoltán alkotja. Közeli terveikben szerepel minél több fellépés, egyrészt 2 órás DJ szettel, melyben rendkívül dallamos táncolható klubzenét játszanak, másrészt élőben, vendég-énekesekkel és hangszerekkel megfűszerezve. És hogy honnan indultak? Íme:

Vékony Zoltán körülbelül 12 éves kora óta foglalkozik zenéléssel, akkoriban még kazettás magnóval rögzítette otthon az első szintetizátorával a zenéit, amit édesanyja porszívózása tört meg néha. Később zongoratanárhoz járt, és különböző stúdiós tanfolyamokon vett részt. Akkoriban volt egy zenekara is, zenéjükre a Bonanza Banzai és a Depeche Mode hatott, de a formáció nem volt hosszú életű. 
 
Ugorva egy nagyot az időben, 2005-ben Hamvai PG felkérte őt, hogy remixelje A vágy kapuja című számát, mely nagy klubkedvenc lett. Ezután több hazai előadónak is készítettek közösen remixet, többek között Császár Elődnek, Emilionak, Karányi Daninak, a Kozmixnak, Náksi és Brunnernek és a Freshnek. Majd Dj Antonyoval is született néhány közös dal, és Zoli rendszeresen játszott már pl. a Dokkban és a White Angelben. Ekkortájt kereste meg őt Tóth Zoli, akivel jó barátok voltak, hogy csináljanak közösen valami újat.  Így született meg a kettejük alkotta Grandfunker nevű formáció, amely elsősorban háttér-produceri munkákat vállalt, ám egy nyáron át rezidens is volt a balatonfüredi Sundance Parkban (most Sun City). A fiúk 2011 végén a nevüket Plastikheadre változtatták azzal a szándékkal, hogy ezentúl a saját dalaikat népszerűsítsék, valamint vendégénekesekkel élőben is előadhassák azokat.
 
Tóth Zoltán, a másik Plastikhead, szintén 12 éves kora óta zenél, de ő a dobot választotta hangszeréül. Első zenekarával több éven át turnéztak a Hooligans-szel közösen. 16 évesen a TNT együttes technikusa lett, ahol esetenként még a dobost is helyettesítette. Ezen időszak alatt ismerkedett meg Szabó Zével, aki már akkor sok hasznos tanáccsal látta el. Ezek után magával ragadta az elektronikus zene, ennek köszönhetően ismerkedett meg Vékony Zolival is. Első közös daluk a Dér Heni közreműködésével készülő Hol volt, hol nem volt című szerzemény volt, melyet a Bencsik Tamara által énekelt Remegjen a Föld/Never Let You Go követett. 

Ezután kérték fel Gáspár Lacit a Súgd meg az álmod című dal eléneklésére, amely kooperáció olyan jól sikerült, hogy hamarosan megszületett az I Wanna Fly Away című közös dal is, később pedig az A szeretet él/Nobody Says, mellyel a középdöntőig el is jutottak A Dal című műsorban, mely a magyar Eurovíziós Dalfesztivál-jelöltet hivatott kiválasztani.

Majkával készített közös klipjük még dübörög az interneten és a zenecsatornákon, Ha menni kell címmel. Mindeközben A szeretet él/Nobody Says  egyre többet szól a hazai rádiókban, jelenleg pedig készülnek hozzá a remixek, illetve a videoklip.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky