3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2013. március 13.

Neoton Swing Show a SYMA-ban

Copyright:

Csepregi Éva rendhagyó koncertre készül március 16-án a SYMA Csarnokban a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral karöltve Neoton Swing Show címmel. A fergeteges és látványos show keretében az énekesnő a Neoton Família ismert slágereit adja majd elő egy merőben új, swinges, jazzes hangszerelésben, és még más meglepetéseket is tartogat a rajongóinak zeneileg és külsőségekben egyaránt!

Az alapötlettel két tehetséges fiatalember, Honyec Ferenc és Galambos Zoltán kereste meg a Neoton Família dalainak egyik szerzőjét, Pásztor Lászlót, aki izgatottan és lelkesen hívta fel Csepregi Évát, hallgassa meg a fiúk által új zenei köntösbe öltöztetett Neoton-slágereket: a jól ismert dalok swing és soul hangzásban szólaltak meg, ami azért is nagyon tetszett Évának, mert régóta dédelgette a gondolatot, hogy más zenei stílusokba kalandozzon. Honyec Ferencékhez később Czomba Imre is csatlakozott, így összeállt a végleges alkotócsapat, akiket más zenészekkel együtt az ezeket a dalokat tartalmazó albumon is hallhatunk.
 
Az áthangszerelt dalok ugyanis olyannyira jól sikerültek, hogy végül egy hanghordozón is hallhatjuk azokat, amelynek a felvételénél kizárólag élőzenét rögzítettek, semmilyen stúdiótechnikai „segédeszközt” nem alkalmaztak, sőt egy olyan mikrofont használtak, amellyel még inkább életre tudták kelteni a '30-as évek hangzásvilágát. Azt a hangulatot és életérzést azonban, amelyet ez a stílus és a dalok igazán sugallnak, élőben tapasztalhatjuk meg igazán majd a SYMA Csarnokban. A színpadon ugyanazok a zenészek lesznek a közreműködők, akiket az albumon is hallhatunk két vokalistával, Myrtill Michellerrel és Lukács Andreával karöltve, valamint hogy a hangzás még autentikusabb legyen, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar játékát is élvezheti a közönség. Az élményt persze az teszi majd igazán teljessé, hogy a dalok a látványnak köszönhetően szinte megelevenednek majd a színpadon!
 
„ A jazz és a swing igazi kaland, kihívás és a szabadság számomra! Szeretnék mindenkit meghívni, hogy jöjjön és kalandozzon velem!”
 

Csepregi Éva & Magyar Virtuózok Kamarazenekar

Neoton Swing Show

2013. március 16. SYMA Csarnok

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky