3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 10. | Lora

Már 10 éve alap, hogy normál! Punnany születésnap a Dürerben

Copyright:

Idén ünnepli fennállásának tízedik évét a pécsi illetőségű zenekar, a Punnany Massif. Ennek kapcsán a fiúk úgy gondolták, születésnapi turnéra indulnak még a fesztiválszezon előtt, amiből természetesen Budapest sem maradhat ki.

Tíz évvel ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy lesz egy olyan zenekar, akik pár év leforgása alatt az egyik legnépszerűbb hazai zenekarrá növik ki magukat, akiknek minden koncertjük teltházas - akár nagyszínpad, akár művház -, és akiknek minden dalát, ha nem is kívülről, de sokan dúdolják.

Talán még maga a két alapító tag (Wolfie és Máté) sem hitte, hogy az akkori kezdeti próbálkozásokból szépen lassan egy nagyon igényes, kiforrott 10 fős zenekarrá fognak összeállni.  De szerencsére így történt. Ennek méltó megünneplése nem is történhet másképp, minthogy egy 16 állomásos születésnapi turnén együtt ünnepeljenek a rajongókkal. A turné sokak örömére Budapestet is érinti. Március 16-án a Dürer Kertben egész biztosan hatalmas őrjöngés várható, hiszen ha csak abból indulok ki, hogy egy teljesen átlagos koncerten is a hangulat a tetőfok fölé szokott emelkedni, akkor egy ilyen jeles napon nem biztos, hogy megmarad a Dürer Kert egyik fala.

Aki nem akar lemaradni a születésnapi koncert őrületről, az gyorsan tegye meg a jegyvásárláshoz szükséges lépéseket, hiszen a zenekar facebook oldalán folyamatosan tájékoztatnak minket, hogy mennyire fogynak a belépők. Az utolsó 100 jegy vár még gazdára. Megéri sietni.

Lora

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky