3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2013. február 26.

Országos mini-turnéval ünnepli első születésnapját a Sonar Bistro

Copyright:

A Sonar Bistro nemrég ünnepelte egy éves fennállását, egy lemezzel és számos koncerttel a hátuk mögött már új számokon, és második klipjük elkészítésén dolgoznak. Ez utóbbira még várnunk kell, ám addig sem hanyagolják a közönségüket: márciusban már egy országhatáron túl nyúló mini-turné keretein belül hallhatunk némi ízelítőt az új dalokból is.

A Sonar Bistro zenekar alakulását 2012 januárjára datálja, ám ekkor még fogalmuk sem volt arról, hogy mi fog történni. A próbákon elkezdtek körvonalazódni a számok, néhány tagcserét követően kialakult a jelenlegi felállás majd elkészült az első lemez, melyet nemes egyszerűséggel trip-popnak hívnak. Mindenki beleteszi a saját világát, hogy a végeredmény befogadható és izgalmas, épp elég mély és szerethető legyen.

Ezt a receptet kipróbálta a zenekar a színpadon is, így szembesülve a tényekkel, hogy bizony élőben is működik - ezt igazolja egyre népesedő táboruk, és a már-már vállalhatatlan számú koncert felkérés. Mindez persze csak még nagyobb lelkesedéssel tölti fel a csapatot, így már az új számok írásával foglalkoznak, ezekből már hallhatunk néhányat soron következő klub koncertjeiken, amit egy országhatáron is túlnyúló mini- turnéval fejelnek meg: első állomása március 16-án a budapesti Kuplungban lesz, ahol Odett társaságában lépnek fel, majd láthatjuk őket többek közt Nagyváradon, Kolozsváron, és Szegeden is.
 

Következő koncertek:

Március 16: Kuplung / Budapest / w. Odett
Március 20: Moszkva Kávézó / Nagyvárad (RO)
Március 21: Janis Club / Kolozsvár (RO)
Március 28: Könyvtár Klub / Budapest
Április 5: Jazz Kocsma / Szeged
Április 6: Sufni / Budapest
Május 9: A38
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Weiter

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Weiter

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Weiter

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Weiter

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky