3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2013. február 7.

Magyar zenekar is játszik Slash előtt Budapesten! Minden jegy elkelt!

Copyright:

Ma este végre Budapestre érkezik Slash, hogy a Papp László Budapest Sportarénában mutassa be Apocalyptic Love című lemezét. Az amerikai gitáros zseni előtt egy remek magyar banda, a Leander Rising is fellép.

Slash-ék körútja január 31-én ért Európába: Dubaiból érkeztek Törökországba, majd Bulgária és Románia után következik Budapest, azt követően pedig márciusban jutnak el Írországba, ahol a sorozat zárul. A felkészülés alatt Slash-nek arra is jutott ideje többek között, hogy decemberben beugorjon egy kis vendégszereplésre cimborája, Charlie Sheen Anger Management című új sorozatába is. A csapat néhány héttel ezelőtt magyarul üzent hivatalos Facebook oldalán a hazai rajongóknak, így biztos, hogy ők is várják már a budapesti bulit. A közönség rendkívül látványos koncertre készülhet, melynek nem csak a remek dallamok, hanem például vetítés is a része lesz.

Mint az elmúlt hetekben kiderült, Slash egy hazai csapatnak is fellépési lehetőséget biztosít, így az amerikaiak koncertje előtt, 19.50-től a magyar Leander Rising játszik majd, akik éppen a prágai Hard Rock Caféban szerepeltek, amikor megtudták a jó hírt. A kezdetben Köteles Leander egyszemélyes projektjeként indult formáció mára igazi zenekarrá fejlődött, és a hazai metál színtér egyik legnagyobb sikertörténetének számít: a Sony Musicnál megjelent Szívidomár című lemezük csupa pozitív visszhangot kapott, és a 2012-es Fonogram közönségszavazásán elnyerték a legjobb zenekarnak járó díjat is. A Lady Gaga és Rihanna egy-egy dalát is feldolgozó banda Ghost Away című videója itt látható:

a Concerto Music bemutatja:
2013. február 7., csütörtök. Kapunyitás: 19 óra
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators, Leander Rising koncertek
Belépő: Minden jegy elkelt!


Tervezett program:
19:00 Kapunyitás
19:50 Leander Rising
21:00 Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Weiter

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Weiter

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Weiter

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky