3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. január 22. | Jam

AFC évkezdés az A38-on

Copyright:

A tavaly 10 évessé cseperedett budapesti zenekar az A38-on nyitja meg idei koncertszezonját, egészen pontosan február 22-én. Az utolsó sorlemez, a Metamorphosis turnéját ősszel kezdték közel 15 állomással, tavasszal pedig folytatni is fogják, de közbeszúrtak egy fővárosi showt is, hogy a bázisban élő rajongóknak ne kelljen túl messzire menniük.

A zenekar nem tétlenkedik, hiszen mióta kijött a harmadik lemezük, már leforgattak két videoklipet is (Mennyország, Kötéltánc), amelyek a magyar könnyűzenei színtér etalonjaivá váltak. A látvány, a sztori és megvalósítás mind-mind arról tanúskodnak, hogy ez a 10 év valóban profivá érlelte a srácokat, akik képtelenek hibázni, emellett kényesen ügyelnek szakmai hírnevükre. Az sem utolsó dolog, hogy a klipeket Feka, a zenekar dobosa vágja.

Természetesen élőben sem lehet panasz a srácok teljesítményére, erről magatok is meggyőződhettek ugyebár február 22-én mindössze 1200 HUF-ért, ha elővételben veszitek a jegyet. Erre az A38-on, vagy a hajó honlapján van lehetőségetek. Ha mégis inkább aznap vennétek a belépőt, akkor 1600 HUF lesz a leütés összege, de javaslom az elővételt, hiszen hamar teltház van a hajó gyomrában... Előzenekarként a kecskeméti Nova Prospect lép a deszkákra, hogy kellemes, női énekkel operáló pop-rock muzsikájukkal előkészítsék a terepet Tomiéknak.

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

2023. október 2.

LP a Budapest Arénában

Két Parkos fellépése után LP 2024. március 7-én a Budapest Arénában ad koncertet! Erőteljes énekhangjával, társadalmi konvenciókat felrugó attitűdjével és inteligenciájával, amely az erős érzelmeket szárnyaló popdalokká alakítja, LP generációja egyik legkedveltebb énekes-dalszerzőjévé vált az egész világon. Tovább

2023. október 2.

Dupla lemezbemutatóra készül az InFusion Trió

Az InFusion Trio egyedi dallamokkal és lenyűgöző zenei kísérletekkel érkezik 2023. október 12-én, este 7 órai kezdettel, az Eötvös10 színháztermének színpadára, egy izgalmas dupla lemezbemutató koncerttel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky