3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2013. január 21.

Vendégekkel és új dalokkal készül a MÜPÁ-ra a Magashegyi Underground

Copyright:

Tavaszra várható új nagylemeze dalait február 8-án rendhagyó köntösben a Művészetek Palotájában mutatja meg a közönségnek a Magashegyi Underground. A zenekar ismét szimfonikusokkal, ütősökkel és egy kórussal áll színpadra, a vendégművészek pedig Závada Péter, az Akkezdet Phiai, valamint Fehér Balázs, a Carbonfools tagja lesznek.

Különleges produkcióval tér vissza a Művészetek Palotájába február 8-án a Magashegyi Underground. A folyton kísérletező zenekar szimfonikus nagykoncertet ad a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, de a repertoár jelentősen változik a korábbi két, teltházas MÜPA-fellépéshez képest. „A koncert gerincét a tavasszal megjelenő új nagylemezünk dalai adják. Köztük lesz az Álmatlanság, amelyet már játszanak a rádiók, és 6-8 új szerzemény ősbemutatóját is ezen az estén tartjuk. Az eddiginél némileg elektronikusabb hangzást várhatnak tőlünk a befogadóink, mert még inkább ki akartuk aknázni a magasságok és mélységek közötti lehetőségeket. A korábbi szimfonikus átirataink közül pedig azokat is hallhatja majd a közönség, amelyek a legnagyobb tetszést aratták, így a Szerelemtabletta, a Rázz fel és a Nyár, némafilm biztosan felcsendül majd” – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.

A zenekar vendégművészeket is hív a fellépésre. Egyik közreműködő Závada Péter költő, az Akkezdet Phiai tagja lesz. Az est másik vendége Fehér Balázs, a Carbonfools zenekar énekese. Balázs duettet énekel Bocskor Bíborkával, valamint szólólemezéről előadja a Down című dalt, amelyet Toldi Miklós, a Magashegyi Underground dobosa írt neki.

A koncerten már összeszokott csapatként áll színpadra csaknem ötven zenész, hiszen most is a Harmónia Garden Orchestra, a Talamba Ütőegyüttes és a Discantus Énekegyüttes tagjai közreműködnek a műsorban. A készülő album dalainak szimfonikus áthangszerelése ezúttal is Subicz Gábor, a Pannonia Allstars Ska Orchestra trombitása és Grünvald László, a Talamba Ütőegyüttes tagja, a koncert karmesterének munkája. A Magashegyi Underground szimfonikus nagykoncertjét több kamerával rögzítik. „Az est folyamán koncertfilmet is forgatunk, éppen ezért rendhagyó, látványos fénytechnikai megoldásokkal is készülünk. A felvétel az új nagylemezünk dvd-mellékleteként jelenik majd meg” – tette hozzá Bocskor Bíborka.

A belépők 1900, 2900, 3900 és 4900 forintos árakon kaphatóak.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Continuer

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Continuer

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Continuer

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Continuer

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky