3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2013. január 7.

3D-s koncertfilmet készít Ganxsta Zolee és a Kartel 

Copyright:

Teltház előtt mutatta be Hatalmat a népnek! című új albuma dalait Ganxsta Zolee és a Kartel az óév végén a Pecsa Music Hall színpadán. A fantasztikus hangulatú bulit több kamerával rögzítették, és a felvételekből 3D-s koncertfilm készül.

Ganxsta Zolee és a Kartel december 29-én a Tetoválók Éjszakáján mutatta be először élőben "Hatalmat a népnek!" című új stúdióalbuma legtöbb dalát. A PECSA Music Hall épületében már délután hömpölygött a több ezres tömeg, és este 7-kor teltház volt. A rendezvény egyik kiemelt programjaként lépett színpadra Ganxsta Zolee és a Kartel. 
 
- Nagyon készültünk erre a koncertre, mert három év után jöttünk ki az új lemezzel, és rendesen oda akartuk tenni magunkat. Az új felállású Kartellel visszatértünk a helyes útra, amit a kilencvenes években kijelöltünk magunknak, ugyanakkor a hangzás felfrissült, a gengszterrap pedig keményebb, mint valaha. Emlékezetes bulit akartunk csapni, ezért a látványos fénytechnikán túl egy kis show-t is csempésztünk a fellépésbe. A koncert elején Big Daddy Lacát és engem bilincsbe verve vittek a vádlottak padjára, ahol kimondták ránk az ítéletet. A bírónak Ferencz Bálint barátom, a kecskeméti Katona József Színház művésze adta a hangját, és a díszleteket is a színháznak köszönhetjük. Az intro után a Hatalmat a népnek! című számmal nyitottunk, és azonnal elszabadult az őrület. Amikor pedig a vendégművészek, Funktasztikus, Siska Finuccsi, Dj Dugó és Bochkor Gábor is csatlakoztak, szinte felrobbant a hely az energiától. – mondta Ganxsta Zolee. 
 
A mintegy két órás élő fellépést, sőt már a felkészülést is több kamerával rögzítette egy stáb. A felvételekből 50-60 perces, 3D-s koncertfilmet készítenek, amely Blu-ray formátumban jelenik majd meg várhatóan tavasszal. A zenekar azt sem tartja kizártnak, hogy egy-két alkalommal akár moziban is levetítsék a filmet a rajongóknak. 
 
Ganxsta Zolee és a Kartel jelenleg rövid pihenőt tart, de a fiúk hamarosan újra útnak indulnak. 
 
- Pár éve hagyomány nálunk, hogy az év első buliján a közönséggel együtt ünnepeljük meg a szülinapomat. Mivel ez idén hétfőre esik, az első koncertünk január 12-én, szombaton lesz a kiskunfélegyházi Rocktárban. A folytatásban szövegeket írunk, és februárban két napra Mezőkövesdre költözünk Lacával, ahol Funkasztikus első lemezét vesszük fel, úgyhogy simán össze lehet majd velünk futni például az egri borozókban. Egyébként pedig a Kartellel soha annyi fellépésünk nem volt, mint mostanában. Idén is folyamatosan járjuk majd az ország klubjait, nyárra pedig már most több fesztiválra kaptunk meghívást, mint tavaly. Azt is fontolgatjuk, hogy próbát teszünk külföldön is, ezért már készülnek az angol nyelvű szövegek is. – tette hozzá Zolee. 
 
A Telepi gyerekek klipje:
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. A continua

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. A continua

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. A continua

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! A continua

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky