3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2013. január 3.

Megjelent a MaNGoD friss EP-je Vivos Voco címmel!

Copyright:

A ManGod.Inc 2007 augusztusában megjelent Near Life Experience című debütáló albuma után 2012 év végén egy négyszámos EP-vel tért vissza mely a Vivos Voco címet viseli. A csapat immár szimplán MaNGoD néven folytatja tovább, érzékeltetve ezzel, hogy a zenekar életében bekövetkezett változások (tagcserék) hatására kicsit a zenei világ is átalakult. A komorabb, sötétebb hangulatot most kissé háttérbe szorítva a dallamosabb irány felé fordultak az új szerzemények, nem úgy, mint a 2007-es debütáló, modern rock anyagon.

  • share
  • kapcsolódó linkek
Az új EP beszédes címet kapott, s előrevetíti, hogy a korongnak hamarosan folytatása következik, hiszen a Vivos Voco („Az Élőket Hívom”) csak az első tagja annak a mottónak, melyet anno a harangok köpenyére véstek. Folytatása, a „...mortuos plango, fulgura frango...” vagyis: „...holtakat siratom, a villámokat megtöröm ...”, amely két közeljövőbeli anyag címét adja, s melyek szintén EP formájában kerülnek kiadásra. 
 
A cím ellenére a korong dalai korántsem sötét hangulatúak; modern felfogású, dallamos rockról van szó, számos friss ötlettel gazdagítva, négy karakteres és intenzív nótába sűrítve.
 
A MaNGoD a közeljövőben videóklipet is készít, melyről a csapat dobosa, Viniczai Szabi mondott el pár titokzatos részletet:
 
"Hamarosan új klippel jelentkezünk, mely az előzőekhez hasonlóan – melyek anno az erotika világából  ismert művésznőkkel készültek a Pixelfilm és a Goldfish koóprodukciójában majd hetekig szerepeltek előkelő helyen a különböző zenecsatornák listáin – szintén tartogat majd izgalmas képi megoldásokat, és az új szereplők szempontjából és számíthatunk meglepetésekre".
 

 
Az Edge Records gondozásában és online terjesztésében is kiadásra került Vivos Voco EP a zenekar weboldalán keresztül rendelhető.
 
Dallista:
1. Annoya
2. Morning Shelter
3. Scars of Tomorrow
4. Shout in the Noise
 
Koncertek:
 
2013. január 8. Budapest, Instant – Nagymező utca 38.- w/ Plastic Bitch, Apey and the Pea
2013. február 16. Szeged, Club Noir – 6722 Szeged Londoni krt. 22. w/ Blind Myself
2013. március 1.Budapest, Dürer Kert– w/Anna and the Barbies
2013. március 9. Székesfehérvár, Fezen Klub – 8000, Székesfehérvár, Takarodó út 1.  - w/ Anna and the Barbies
2013. március 23. Debrecen, Roncsbár – 4029, Debrecen, Csapó u. 27 – w/Anna and the Barbies

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. More

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. More

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. More

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! More

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky