3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2012. december 27.

Az A38 Hajó a legjobb klub! (megint)

Copyright:

December 25-én hozták nyilvánosságra, hogy a neves elektronikuszenei partisorozat és portál, az Electronic Beats december 1-től 18-ig tartó közönségszavazását „A legjobb klub” kategóriában a budapesti A38 Hajó nyerte. Az A38 ezzel – az idén februári szavazás után, amelyen a Lonely Planet olvasói szerint lett a világ 100 legjobb klubja közül az első – immár a második nagy nemzetközi sikerét könyvelheti el. Az Electronic Beats közönségszavazásán az A38 igen erős mezőnyben jutott az élre, megelőzve többek között a második helyezett berlini Berghaint, vagy a londoni Fabricet. Nagy megtiszteltetés ez a 2003-ban megnyílt A38 Hajó számára, egyben újabb elismerése eddigi közel tízéves tevékenységének.

  • share
  • kapcsolódó linkek
Az Electronic Beats a Deutsche Telekom által létrehozott és szponzorált elektronikuszenei életstílus brand, azonban az elmúlt években jócskán túlnőtte eredeti kereteit, és az európai elektronikuszenei színtér legfontosabb nemzetközi platformjává vált. Negyedévente megjelenő magazinnal és DVD-kiadvánnyal, netes portállal, és nem utolsósorban nagyszabású programokkal és fesztiválokkal igyekszik felhívni a figyelmet a modern tánczene és partikultúra legfrissebb és legfontosabb irányzataira. A különböző európai nagyvárosokban – így Budapesten is - megrendezett Electronic Beats fesztiválok a műfaj legfontosabb eseményei közé számítanak. Az Electronic beats legfontosabb küldetésének azt tartja, hogy bebizonyítsa: a kortárs elektronikus tánczene az élő kultúra része, és szoros kapcsolatban áll a képzőművészettel, irodalommal, vizuális és előadóművészetekkel. Nem véletlen, hogy a zászlóshajó-magazin élére 2011-ben kinevezett főszerkesztő, Max Dax a kortárs német avantgárd egyik legnevesebb újságíró-esszéistája.
 
Éppen ezért az Electronic Beats közönségdíja igazi kulturális elimerés az A38 Hajó számára: igazolása annak a tevékenységnek, amit a budapesti kulturális központ, szórakozóhely és klub immár tíz éve folytat. 2012 februárjában a neves útikönyv-kiadó, a Lonely Planet szavazásán győzött az A38, több mint 13 ezer szavazattal. Az év során elnyerte a VoltFolió Médiadíjat (mind a szakmai zsűri véleménye, mind a közönség szavazatai alapján), a Best of Budapest & Hungary legjobb élőzenés klubjának járó elismerését, első lett az Impulsecreator és az Antropos.hu szavazásain.
 
A sikerekben – a hajó lelkes és hozzáértő személyzetén, egyedülálló hangulatán és technikai felszereltségén túl - óriási szerepe van együttműködő partnereinknek: a partiszervező csapatoknak, a fellépőknek, zenekaroknak, előadóknak és DJ-knek, de a köszönet elsősorban azoknak jár, akik bíznak a hajóban és szeretik azt: a budapesti közönségnek, amelynek lelkesedése idén sokadszor segíti hozzá az A38 Hajót a sikerhez. Köszönjük az elismerést, a szavazatokat, melyekért cserébe csak annyit mondhatunk: jövőre a tízéves A38 Hajó igyekszik mindent megtenni, hogy rászolgáljon a bizalomra és elismerésre.
 

Ha 2012 „a siker éve” volt az A38 Hajó számára, akkor 2013 „a jubileum éve” lesz. A jövőre tízéves A38 mindent megtesz, hogy méltó legyen közönsége bizalmára, és továbbra is nyitott, izgalmas, vibráló kulturális köpont legyen egy nyitott, izgalmas, vibráló városban.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Seguir

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Seguir

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky