3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2012. december 2.

Európa meghódítása a Compact Disco célja az új lemezzel

Copyright:

Szerdán jelent meg a Compact Disco első nemzetközi lemeze Two Point Five címmel. Két korábbi albumuk dalaiból válogattak, amelyek közül a második van túlsúlyban. Megújult hangzásvilággal találkozhatnak a rajongók, hiszen újrakeverték a zenéket. Lengyelországban és Németországban biztosan kapható lesz a hanghordozó, itthon egyelőre a turnéhelyszíneken vásárolható majd meg limitált példányban.

A Compact Disco új albuma az első két lemez anyagaiból készített best of összeállítás, amelyen a rajongók teljesen új hangzásban találkozhatnak kedvenc slágereikkel. Az újrakeverést Szakos Krisztián készítette. Az album természetesen tartalmazza az Eurovíziós Dalfesztiválon elhangzott „Sound Of Our Hearts”, valamint az MC Columbo közreműködésével frissített Leave It Up To Me dalt is. A lemez több európai országban kapható lesz, például Németországban és Lengyelországban is a boltok polcaira kerül.

„Két hatalmas piacról beszélünk, nagy lehetőség ezeken megjelenni a zenekar számára. Tulajdonképpen már régi vágyunk, hogy elkészüljön a nemzetközi lemez, ez volt álmaink netovábbja a megalakulásunk óta. Hármunk közös ötlete volt, hogy megszülessen ez az album. Az Eurovíziós szereplés után számos európai országban játszották a rádiók a dalainkat, ami nagy lehetőséget jelent számunkra – mondta Walkó Csaba, a Compact Disco frontembere. – Amennyiben sikeres lesz a bemutatkozás a lengyel és a német piacon, akkor máshol is megpróbálkozunk vele. Az elsődleges cél az, hogy minél több helyen játsszák a rádiók a dalainkat. Ha ez sikerül, akkor utána mehetünk külföldi koncertekre, fesztiválokra” – tette hozzá az énekes.

Az albumhoz a hazai érdeklődők is hozzájuthatnak a koncerthelyszíneken, illetve letölthető lesz a zenewebshop.hu-ról és az iTunes-ról. A Compact Disco jelenleg országjáró turnén vesz részt a The Carbonfools együttessel közösen. December 7-én, Pécsen a Zsolnay Negyedben lépnek fel, majd 14-én a miskolci Hejnekemben várják őket a rajongók.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Weiter

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky