3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2012. november 16.

Lámpást gyújt Harcsa Veronika a Nemzeti Színházban

Copyright:

Brüsszelből érkezik haza Harcsa Veronika énekesnő, hogy november 19-én, hétfőn este hét órától a Nemzeti Színház Nagytermében láthassa a közönség a Lámpafény című produkciót. A sajátos stílusú előadás a Harcsa Veronika Quartet tavaly májusban megjelent albumának anyagára épül. A cím is utal a hangulatra: intimitást, közvetlenséget fejez ki. A dalok között Kulka János szövegei egészítik ki az előadást.

A Harcsa Veronika Quartet 2011 májusában mutatta be negyedik albumát Lámpafény címmel. A lemezen 20. századi magyar költők, Weöres Sándor, József Attila, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád verseit dolgozták fel. A megjelentést követően nem sokkal elérték a jazz-aranylemez példányszámot, valamint Fonogram-jelölést is kaptak az „Év hazai jazz albuma” kategóriában.

Az énekesnő jelenleg Belgiumban él, a Brüsszeli Királyi Konzervatórium kétéves mesterképzését kezdte el októberben. „A vetítés és a díszlet visszafogott lesz, finoman erősíti a versek és a dalok hangulatát. Első alkalommal 2011 májusában, a Müpa nagytermében játszottuk ezt az előadást. Azóta a Bárka Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Urániában volt Lámpafény est. Megtiszteltetés, hogy most a Nemzeti Színházban adhatjuk elő” – árulta el az énekesnő. Az est egyszerre nyújt koncert- és színházi élményt. Utóbbihoz nagyban hozzájárul Kulka János szereplése, aki korábban azt nyilatkozta az előadásról: „Egy szép, élményekben gazdag este a Lámpafény koncert. Örülök, hogy részt vehetek az előadásban, mert Veronika egy olyan küldetést vállalt, amit kevesen, és amit én nagyon tisztelek. Megpróbál újra a köztudatba emelni egy lassan elfeledett műfajt, a verset. Érzékenységével, kivételes énektudásával képes rá, hogy életre keltse a költeményeket. Magam is éneklek sanzonokat, szeretem azt, amikor egy irodalmi szövegre születik dal. Hiszek ebben, mert így reményeim szerint a költők és a versek tovább élnek. Az én szerepem az lesz a koncerten, hogy a dalok között írásokat olvasok fel a költőkről.”
 
A Lámpafény est – amely bemutatja a lemez teljes anyagát – november 19-én este 7 órakor kezdődik a Nemzeti Színház Nagytermében.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Continuer

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky