3428 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. november 13.

Zöld a Bíbor Band - megérkezett az első album!

Copyright:

2009-ben Fischer Laciék kibontották a zöld és bíbor színű zászlót, hogy rendületlenül ontsák a nagy elődök, a P.Mobil, illetve Tunyogi Rock Band klasszikusait. Aztán három év múltán összeállt a debütáló album, melynek hivatalos megjelenése a Crazy Mama Music Pubban volt.

Nem kapkodta el a ZBB zenekar első albumának megjelentetését. Szinte megalakulásuk percétől folyamatosan készültek a dalok, ám precizitásukra, maximalizmusukra jellemzően csakis az alaposan felcsiszolt, kimunkált állapotban elkészült darabokat engedték a nagyérdemű zsűri elé.  Ennek eredményeképpen – valamint honlapjukon (eddig) elérhető zenék tanúsága szerint is - igényes szövegű, vérbő rock muzsikát osztanak meg (az előd TRB-t is beleszámítva) három + három bő esztendő alatt verbuválódott népes rajongó táborukkal. Jó hír, hogy a teljes zeneanyag 2012. november 3-tól CD formátumban is elérhető. A Holnaptól… címre hallgató kiadvány a Crazy Mama Music Pubban került kereskedelmi forgalomba, amelyet a zenekar tagjai kérésre dedikáltak is. A megjelenést szokásos szerint fergeteges bulival tette emlékezetessé a Zöld, a Bíbor Band ötösfogata - Fischer László szólógitáros, Kiss Zoltán énekes, Nagy „Liszt” Zsolt billentyűs, Tolmacsov György basszusgitáros valamint Krecsmarik Gábor dobos.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. szeptember 29.

Live session videósorozat a Varga Bendegúz Quartettől

Készülő új lemezének felvezetéseként három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet. A zenekarvezető két saját szerzeménye – a Fable és Chasing Your Dreams - mellett az egyik legismertebb amerikai grunge-együttes, a Soundgarden The Day I Tried To Live című dalából is jazz-feldolgozást készítettek. Tovább

2021. szeptember 29.

Honeybeast pálinka is van már

A Honeybeast is csatlakozik a Hősök, a Jónás Vera Experiment, a Margaret Island és a Turbo mellé: az Egyszer volt pálinkacsalád új, meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének címét fogja viselni. Az „Egyszer volt” tavaly indult a zene világnapján, azzal a céllal, hogy valós segítséget nyújthassanak a zenészeknek. Tovább

2021. szeptember 29.

Megjelent az új Margaret Island lemez

Hullámzó időszakot ölel fel a Margaret Island negyedik nagylemeze, a “Hol marad az én történetem”. Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamataiban, gondolataiban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábban megjelent közül talán ez lett a legszemélyesebb.  Az albumot teljes egészében Fonyódon, Viki otthonában írták, fél év együttes elvonulás alatt. Tovább

2021. augusztus 31.

Ide visz el a Honeybeast Éjfél után

Még a „nyitáskor” írták meg az alapokat, amellyel a Honeybeast a koncertek és az éjszakai élet újra indulása feletti örömét fejezi ki; a klip azonban ennél többet is mutat. Tovább

2021. augusztus 31.

Gyere el a Follow The Flow teltházas koncertjére - kicsit másként

Hol máshol is játszódhatna a Follow The Flow legújabb klipje, mint ahol a legjobban érzik magukat: a színpadon! A "Velem van a baj" című dalhoz a banda a 2021-es teltházas Budapest Park buliján forgatta le a videót, így amellett, hogy mindenki partyhangulatba kerül tőle, extraként jó néhány rajongó is kiszúrhatja magát a felvételeken. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky