3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 23.

Billy Talent lemezbemutató Budapesten!

Copyright:

A kanadai punkrock együttes, a Billy Talent idén szeptemberben jelentette meg negyedik nagylemezét, és szokásához híven azonnal intenzív turnézásba kezdett. A korábbiakhoz hasonlóan monstre, több földrészen át tartó, több mint százállomásos koncertkörút Magyarországot is érinti: február 4-én a Billy Talent az A38 Hajón mutatja be Dead Silence című új albumát! A Billy Talent nem sokat változott, de jobb mint valaha.

Amikor a kilencvenes évek elején négy gimnazista összetalálkozott egy Toronto melletti város, Mississauga egyik katolikus iskolájában, még nem nagyon lehetett rá számítani, hogy a frissen alapított gimis zenekar egy évtizednyi próbálkozás után Kanada egyik legsikeresebb és legjobb punk-rock csapatává válik. Pedig ez történt: húsz év, egy kényszerű névváltoztatás, öt nagylemez, eszméletlen mennyiségű koncert és világ körüli turné után a négy egykori diák még mindig együtt játszik, ugyanolyan letaglózó lendülettel, mint egykor. A Billy Talent tíz év után befutott, és tíz éve a csúcson van.

Pedig a kezdet nem volt egyszerű. A négy srác eredetileg Pezz néven alakította meg az együttest, rendületlenül gyártotta a demókat, és tolta a torontói underground klubkoncert-zenekar szekerét. Zabolátlan skával megtűzdelt, dühös hardcore-punk-rapjük hozott némi népszerűséget nekik, de a városból igazán nem tudtak sosem kitörni. Érdekes módon egy olyan esemény adott lendületet a csapatnak, ami más zenekart talán tönkretett volna: a régebben létező amerikai Pezz zenekar perrel fenyegette meg őket névbitorlásért, mire a fiúk 1999-ben átnevezték magukat Billy Talentre. Az elnevezést a népszerű kanadai zenész és költő-író, Michael Turner áldokumentum-regénye, a Hard Core Logo fiktív zenekarának fiktív gitárosától vették.

Ezzel az együttes némiképp stílust is váltott, szakított a korábbi, „fésületlen” punkkal, sokkal erőteljesebbek lettek a rockos elemek, nagyszabású, ezer közül felismerhető riffekre épültek az újabb számok, némi „popos” dallamosság is bekúszott a zenébe, de amiről a Billy Talent a mai napig nagyon híres: a punktól merőben idegen módon félelmetesen tiszta vokálok, többszólamú ének lett a daloknak immár joggal nevezhető számok fő eleme. Ettől persze még nem szakítottak teljesen a punkkal, és a Billy Talent rövid, velős, míves punk-rock himnuszai hamarosan óriási sikert hoztak a zenekarnak.

Azóta a Billy Talent menetrendszerű pontossággal, háromévente jelenteti meg lemezeit (az első hármat csak sorszámmal ellátva), és mindegyik lemezhez legalább másfél éves monstre turnét kapcsol. Az igazi hírnevet ezek az átlagosan százötven-kétszáz állomásos gigaturnék hozták meg: a Billy Talent kétségkívül az egyik legjobb, de mindenképp leglelkesebb koncertzenekar, amelyik nem restelli például meglepetés háztető-fellépésekkel meglepni rajongóit. Hogy az együttes mit tud a színpadon, arról két éve a Szigeten is meggyőződhetett a magyar közönség.

És most, szeptember elején megjelent az új nagylemez, ami, szakítva a hagyományokkal, immár nem névtelen, hanem elég beszédes címre hallgat: Dead Silence. Igazi érett, komoly darab – borítója a neves ausztrál grafikus, Ken Taylor munkája -, egy teljes fegyverzetben előttünk álló zenekar műve. A Billy Talent egész eddigi útja a függetlenségről szólt, amit ez az album tetőz be: felvételeihez a négy tag saját stúdiót épített, a produceri munkát kizárólag a gitáros, Ian D'Sa végezte, és a munka igazi, izgalmas, közönségcsigázó valóságshow volt: a Billy Talent honlapján és YouTube-csatornáján irgalmatlan mennyiségű interjút, benyomást, „working notes”-t, miniklipet és életképet tett közzé, így a rajongók szinte élő egyenesben követhették a stúdiómunkát. Aztán jöttek a videoklipek, legutóbb a pár napja megjelent Surprise Surprise, amikből világosan látszik, hogy a Billy Talentnek érdemes volt saját kezébe venni az irányítást.

Nagyszabású, felejthetetlen riffek, a megszokott, eszméletlen vokálok, igazi, tombolós punkrock-himnuszok – a Billy Talent nem sokat változott, de jobb mint valaha. Nem kétséges, hogy forró hangulatú klubkoncertet tart majd az A38 Hajón!

Billy Talent (CAN)
Dead Silence lemezbemutató turné
2013. február 4., hétfő
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő

Koncertterem
Belépő: 5800 Ft, elővételben: 5000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

2024. július 3.

Cyndi Lauper Budapesten koncertezik

Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky