3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2012. október 16.

November 8-án jön az új Tankcsapda!

Copyright:

Három évvel legutóbbi sorlemeze után, november 8-án jelenik meg a Tankcsapda új albuma. A „ROCKMAFIA DEBRECEN” címre keresztelt korong dalaiból kettő már most is jól ismert a ’csapdások körében.

Az album felvezetéseként tavasszal megjelent ’Mi A F*sz Van?’ klipet nyár közepén a ’Hatalom Nélküli Rend,’ és a két dalt és klipjeiket tartalmazó kislemez követte. Az új albumon a már említettekkel együtt tizenkét dal szerepel majd összesen. „Egy izmos, keménykötésű lemezt csináltunk, amin persze van néhány lazább pillanat is!” – foglalta össze a lényeget a zenekar. „Az év elején, már az első közös zenélgetések során érezhető volt a közöttünk lévő zenei összhang. Élveztük az előkészületek és stúdiózás minden pillanatát még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan egész évben turnéztunk, és néha tényleg többet láttuk egymást, mint a saját családjainkat! De hát ilyen egy ’rakendrol’ banda élete, nem?”

A kizárólag Mol-kutakon kapható album az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően, digipack csomagolással együtt is mindössze 990 forintba kerül.

A lemezmegjelenés után a Tankcsapda nagyszabású arénaturnéra indul. A „Rock a nevem” koncertsorozat keretén belül népszerű hazai rock zenekarokkal együtt lépnek fel az ország legnagyobb koncert-termeiben.

Rock a nevem Turné2012
November 10. – Miskolc- Generali Aréna
The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda
November 16. – Szekszárd- Sportcsarnok
Prosectura- Kalapács- Ossian- Tankcsapda
November 24. – Szombathely- AGORA - Művelődési és Sportház
The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda
December 01. – Pécs- Lauber Dezső Sportcsarnok
The Grenma- Road- Ossian- Tankcsapda
December 08. –Veszprém- Veszprém Aréna
The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda
December 15. – Szeged- Városi Sportcsarnok
The Grenma- Road- Ossian- Tankcsapda
December 22. – Papp László Budapest Sportaréna
Junkies-Ossian-Tankcsapda
December 29. – Debrecen- Főnix Csarnok
Benzin- Ómen- Tankcsapda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Continuer

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Continuer

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Continuer

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Continuer

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky