3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 11.

Keep Floyding a Művészetek Palotájában

Copyright:

Keep Floyding. A név szójáték, annyit tesz „Floydozz tovább”. Mert ezt a zenét, ezt a hangulatot, atmoszférát életben kell tartani! Hasonló fontossággal bíró feladat ez, mintha a komolyzene nagyjairól beszélnénk. És a csapat komolyan is veszi feladatát: a tizenegy fő nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a ma elérhető legautentikusabb Pink Floyd élményt nyújtsák fellépéseiken úgy, hogy egy picikét beleteszik saját magukat is. Hogy jó úton haladnak, arról egyre több nemzetközi elismerés is tanúskodik…

A zenekar története 1999-re nyúlik vissza, ekkor alakult meg az Echoes of Pink Floyd, mely 2000-ben már a Petőfi Csarnok nagyszínpadán adott koncertet. Ezt követően főképp a budapesti klubéletet színesítették fellépéseik. Sikereik megkoronázásaként önálló est megrendezésére kaptak felkérést a Művészetek Palotájába 2006 tavaszán. 2009-ben komolyabb személyi változások után vették fel a Keep Floyding nevet. Még abban az évben meghívást kaptak egy különleges koncert megrendezésére az épülő 4-es Metró Rákóczi téri állomására, 20 méter mélyen. Azóta többször is jártak Németországban (Nürnberg, Köln, Mannheim). Emellett itthon sikeres klubszezonok vannak mögöttük, koncertjeikre - melyek nagyrészt teltházas, budapesti fellépések- az ország távolabbi részeiről is rendszeresen érkeznek látogatók. A zenekar alapítótagja Goldschmidt Gábor, a többszörös Grammy-díjas Kitaro (JAP) koncert-gitárosa 2010 óta.

Több mint 5 órányi repertoárjukból igyekeznek mindig az alkalomnak megfelelő programot összeállítani, de teljes albumok előadására is előszeretettel vállalkoznak. Így színpadra vitték már teljes egészében a The Wall-t, a The Dark Side of the Moon-t, a Wish You Were Here-t, a Live At Pompeii-t és az Animals-t. A zenekar 2009 óta tudatosan dolgozik azon, hogy a sikeres klubzenekar imidzset továbbformálva nemzetközileg is meghatározó Pink Floyd Show-vá váljon a legnagyobb elődök (Australian Pink Floyd Show, Britfloyd) mintájára.

A Művészetek Palotájában tartandó koncertjükre ellátogatók a műsor gerincét alkotó közismert dalok mellett ritkán előadott zenei különlegességeket is hallhatnak, így a Shine On You Crazy Diamond és Comfortably Numb mellett bizton lehet számítani az Echoes-ra és más pszichedelikus klasszikusokra, érintve a Barrett-érát is. A két és fél órás koncert átfogó élményt kíván nyújtani a Pink Floyd teljes munkásságából, érintve annak minden korszakát. Az évek óta állandó felállásban játszó, rendkívül összeszokott csapat most Magyarországon egyedülálló látványtechnikával lép színpadra, ami természetesen tartalmazza a Pink Floydtól megszokott, elengedhetetlen látványelemeket.

Keep Floyding
The Living Pink Floyd Experience
október 25. (csütörtök), 16:30 és 19:30
MüPa Fesztivál Színház


Goldschmidt Gábor – gitár, ének, Tóth Attila – billentyűk, ének, Tóth András – gitár,
Balázs Bálint – basszusgitár, ének, Dobos Viktor – dob, Haáz Imre – szaxofon,
Garda Zsuzsa – ének, Gayer Andrea – ének, Simon Edina – ének,
Prohászka Ferenc – hangosítás, Németh Zoltán – látványtechnika
Közreműködik a Goldlaser csapata
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky