3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2012. október 6.

Jim Marshall-emlékkiállítás a Hangfoglaláson

Copyright:

Célegyenesbe érkeznek a hét közepén a Hangfoglalás kiállítás előkészületei. A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban keddtől 800 szakember dolgozik azon, hogy a színpadokat és standokat a legmodernebb hang- és fénytechnikával lássa el a nyitásra. Idén október 5-7. között csaknem 300 ingyenes zenei esemény és több tízezer hangszer várja a vendégeket.

A hetedik Hangfoglalás 12.000 négyzetméteres területén október 5. és 7. között több mint száz kiállító mutatja meg, hol tart ma a hang-, a fény-, a színpad-, a színház- és stúdiótechnika. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációjának helyszínén, a budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban kedden már elkezdődött az építkezés. Három napon keresztül 800 ember megállás nélkül azon dolgozott, hogy a péntek délelőtti nyitásra minden tökéletes legyen. A 85 standra 130 kamionnyi áru, mintegy 1800 tonnányi hangszer és egyéb eszköz érkezett.

Az idei rendezvényen is számos különlegességgel találkozhatnak a látogatók. A Vintage Gitár Show-n kéttucat rendkívül értékes, több évtizedes gitárt állítanak ki. Köztük egy 1959-ben készült Gibson jazz gitárt, aminek a becsült értéke mintegy 15 millió forint, illetve az öt esztendeje elhunyt gitáros zseni Daczi Zsolt hathúrosát. A „hangerő atyja”, azaz az idén elhunyt Jim Marshall tiszteletére emlékkiállítást hoznak létre a Vintage Gitár Show szervezői. Itt megtekinthetők relikviák, dedikált fotók, plakátok és erősítők. A muzeális darabokat biztonsági őrök felügyelik, de minden más, a Hangfoglaláson kiállított hangszert, legyen az pengetős, ütős, vonós vagy fúvós, bárki szabadon kipróbálhat. Így például olyan érdekességeket is, mint az esőbot, a zeneszék vagy a beszélő dob. Az egyik standon elhelyeztek egy olyan próbababát, mint amilyen a ruhaboltok kirakataiban áll. A baba úgy van kipreparálva, hogy az élethű, szilikonból formázott füleibe hangerőmérőt ültettek. A decibelmérővel így meg lehet állapítani, hogy a fülébe dugott, illetve fülére rakott fülhallgatóból szóló zene milyen hangerejű, és nem káros-e.

A három nap alatt több mint 300 ingyenes zenei eseménnyel készülnek a kiállítók. Az ’A’ és ’B’ csarnok standjain egymást követik a hangszerbemutatók, unplugged koncertek, közönségtalálkozók és dedikálások. A rajongók személyesen is találkozhatnak kedvenceikkel, például Zsédával, DJ Dominique-kal, Szekeres Adriennel, a Subscribe-bal, a Compact Discoval, Rúzsa Magdival, Kalapács Józseffel és Kovács Katival. A „C” csarnok három színpadán péntektől vasárnapig egymást váltják a zenekarok, és az élő koncerteket a hangfoglalasonline.hu honlapon élőben is lehet követni.  Fellép többek közt Radics Gigi, a Leander Rising, a The Grenma, Ferenczi György és a Rackajam, DJ Dominique, Nagy Feró és a Beatrice, az Intim Torna Illegál, Molnár Ferenc Caramel, Király Viktor és Kocsis Tibor.

„A Hangfoglalás alapcélkitűzése nem változott a korábbi évekhez képest - mondta Andrásik Remo főszervező, a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) főtitkára. – Fontos, hogy az élő hangszeres tudást a közvélemény ismerje és elismerje. Továbbá mindenkit arra ösztönzünk, hogy ragadjon hangszert, mert sokkal jobb zenében élni, mint zene nélkül.”

A Hangfoglalás minden programja ingyenes.

A rendezvényt követően ma este a Trio Target és a Balkan Fanatik lép fel. A belépő 1000 forintba kerül.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. A continua

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. A continua

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. A continua

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky