3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 17.

Újdonságok tömege várja a Hangfoglalás látogatóit

Copyright:

Teljesen megújulva várja az érdeklődőket a hetedik Hangfoglalás Kiállítás október 5. és 7. között Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. A 12.000 négyzetméteres területen külön hangos és csendes teremben lehet kipróbálni a hangszereket, lesznek szakmai konferenciák és dj workshopok is. Minden eddiginél több zenei eseményen vehetnek részt a látogatók, fellép többek közt az Intim Torna Illegál, a Söndörgő és a Belmondo.

Térben és lehetőségekben is rengeteget bővült a Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás.  A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban idén már saját csarnokot kapnak hangoskodók és külön termet a csendesek. A harmadik helyszínen pedig a koncertek zajlanak. Több szakmai konferenciát is rendeznek a három nap alatt. Az Artisjus főleg az előadói és az új internetes jogrendszert érintő kérdéseket, míg a Szerzők Egyesülete a szerzői jogokat fogja boncolgatni. A Magyar Színháztechnikai Szövetség a személyi monitorozás, a hangosítás és a színpadi megvilágítás izgalmas kihívásait vitatja meg. A tavaly csak egynapos producer és dj találkozó kibővülve, az egész rendezvény alatt várja a látogatókat. A kiállításon részt vevő dj- és produceri eszközöket felvonultató cégek közül többen is tartanak majd workshopot, így nemcsak kézbe vehetnek egy szintetizátort a kíváncsiskodók, illetve kipróbálhatnak egy kontrollert vagy éppen keverőt, hanem a szakemberek azt is bemutatják, hogy ezek az eszközök milyen csodákra képesek. Nemcsak a felszerelésekkel, hanem a producerekkel/dj-kkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. „Rengeteg tehetséges zenei producer van, többen közülük külföldön ismertebbek, Magyarországon nem igazán jutnak szóhoz, nekik biztosítunk szereplési lehetőséget ezalatt a 3 nap alatt” – mondta Bernard Tamás, a találkozó szervezője.

A Hangfoglalásra látogatók idén csaknem 300 zenei esemény közül választhatnak, fellép többek között a Belmondo, az Intimtorna Illegál, a CherryBomb és a Söndörgő. Találkozhatnak kedvenc előadóikkal is, akik hangszerbemutatókat, közönségtalálkozókat tartanak. Nagy Feró, Zséda, Szekeres Adrien, illetve Szasza a Zorallból is részt vesz a rendezvényen, velük nyilvános zenés riportok készülnek.  A Hangfoglalás minden programja ingyenes.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Continuer

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Continuer

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Continuer

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Continuer

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky