3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2012. augusztus 21.

Másfélszeresére nő a Hangfoglalás

Copyright:

Koncertek, közönségtalálkozók, zenészek, dj-k és hangszer bolhapiac is várja a vendégeket a hetedik Hangfoglalás kiállításon október 5. és 7. között Budapesten. A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban minden eddiginél nagyobb, 12.000 négyzetméteres területen veszi át a főszerepet a zene, az összes program ingyenes.

A zenekedvelő családok, barátok, a profi és a hobbimuzsikusok számára évek óta kiemelt esemény a Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás. Idén október 5. és 7. között több tízezer hangszert vehetnek kézbe a látogatók, és csaknem 300 ingyenes zenei esemény közül választhatnak. A rajongók találkozhatnak kedvenc előadóikkal, akik koncerteket, hangszerbemutatókat, közönségtalálkozókat tartanak. Idén újdonság lesz a hangszer bolhapiac, ahol használt gitárok, szintetizátorok, hegedűk, egyéb hangszerek, erősítők, mikrofonok és más zenei eszközök cserélhetnek gazdát.

Közép-Európa legnagyobb zenei demonstrációja tavaly a három nap alatt 47.000 vendéget fogadott, ezért idén megnyitják a SYMA A, B és C csarnokát is, így az eddigi 8000 helyett már 12.000 négyzetméteres területen mutatkoznak be a kiállítók és a programok. A bővülés lehetővé teszi, hogy külön csarnokba kerüljenek a hangos hangszerek, és lesz egy csendes terem is. Továbbá a korábbi évekhez képest több színpadról szól majd az élő zene.

A Hangfoglalás egyik legvonzóbb része, hogy a három nap alatt egymást váltják a színpadokon a hazai könnyűzenei élet sztárjai a legkülönbözőbb stílusokban. A profik mellett idén bemutatkozik az a 19 fiatal zenekar is, amelyek megnyerték a Hangfoglaló Magyarország 2012. nevű nagyszabású tehetségkutató-sorozat regionális döntőit. A bandák a kiállítás mindhárom napján délelőtt lépnek fel, és a rendezvény végén kiderül, melyikük kapja a fődíjat, vagyis az egymillió forint értékű hangszereket és hangtechnikai eszközöket.

A páratlan méretű tehetségkutató versenyre a világhálón még jelentkezhetnek a jövő nagy sztárjai. Az amatőr zenekarok szeptember 20-ig tölthetik fel egy saját szerzeményük videóját a YouTube-ra. Ha annak a linkjét elküldik a hfh@hanosz.hu e-mail címre, a videó megjelenik a www.hangfoglalasonline.hu oldalon. A videók alapján a közönség szavazhat majd az Internetes Hangfoglaló legjobb zenekarára, a szakmai zsűri pedig díjazza a bandák tagjait, vagyis a legtehetségesebb gitárost, basszusgitárost, dobost, billentyűst, énekest, dalszerzőt és szövegírót, akik ugyancsak értékes nyereményekkel térhetnek haza.

Részletekről ITT olvashattok.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. trvať

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. trvať

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. trvať

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! trvať

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky