3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 28.

Egy évet kihagy a Fridge

Copyright:

Magára haragította egy rendezvényszervező csapat a lakókat és a döntéshozókat, ennek most a Fridge issza a levét. A Városligeti Műjégpályán tartható rendezvények körül kialakult bizonytalanságok miatt így a Fridge Fesztiválnak egy évet ki kell hagynia. Jövőre azonban új lendülettel és - a korábbi szervezőkhöz csatlakozva - a Sziget szakmai segítségével fejlődik tovább.

Az elmúlt két év alatt összesen közel százezer látogatót vonzott a téli szezonindító fesztivál, amely a zenei programok mellett látványos extrémsport bemutatókkal és a síszezonhoz kapcsolódó kiállítással és vásárral várta a látogatókat a Városligeti Műjégpályán. Hiába az eddigi sikerek és a több hónapos előkészítő munka, nemrég ugyanis - önhibájukon kívül - kérdésessé vált, hogy a Fridge Fesztivál idén megrendezhető lesz-e.
 
„Pár hete volt a műjégpályán egy rendezvény, ami a hajnalig tartó hangoskodásával kiváltotta a környező lakók és kerületek, sőt a főváros vezetésének haragját is, ezzel olyan helyzetet teremtettek, ami ellehetetlenítette a korábban két évig sikeresen és közmegelégedésre szervezett fesztiválunk megrendezését” – magyarázta Balogh Balázs, a Fridge alapító-szervezője. A nyárvégi rendezvény amatőr szervezőinek felelőtlensége olyan közhangulatot eredményezett, aminek okán csak este 10-ig lehetne szabadtéri zenés programokat tartani és utána – az ominózus rendezvény következtében megszigorított zuglói hangrendeletnek köszönhetően - még sátrakban sem lehetne folytatni a programokat.

„A kialakult helyzetnek most a Fridge issza meg a levét. Minket sújtanak a szigorítások, elveszítettünk egy értékes hónapot a kampányidőszakból, és ráadásul az elmúlt időszak sajtóhírei miatt több támogatónk is elbizonytalanodott, és visszalépett. Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy ez az év kényszerűségből kimarad, ugyanis nem akarunk minőségben visszalépni, és az elmúlt években megszokottnál gyengébb és kisebb rendezvényt kínálni” – vázolta a helyzetet Balogh Balázs.

Tehát a Fridge Fesztivál, a szervezők akarata ellenére idén egy évet kihagy. Arra, hogy a rendezvény az idén kialakult nehézségek ellenére jövőre tovább tudjon fejlődni, garancia lehet, hogy az eddigi szervezők köre kibővül, s a MEEX és a 4 BRO mellé csatlakozott a Sziget Szervezőiroda csapata is. „Azzal, hogy Európa legjobb nagyfesztiváljának a szervezőgárdája is mellénk állt, új lendületet és még komolyabb szakmai hátteret adhatunk a jövő évi Fridge-nek” – latolgatta a jövőt Balogh Balázs.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky