3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 20.

The Last Charge - megjelent a rég várt második nagylemez

Copyright:

Öt év után végre új nagylemezzel jelentkezett a budapesti hardcore-élet egyik középponti szervezőereje, a The Last Charge. A Straight Outta Nowhere címre keresztelt album szeptember 14-én jelent meg a német Beatdown Hardwear (Xibalba, Twitching Tongues, Ruckus) gondozásában, a tíz új dalt és egy intrót tartalmazó felvétel pedig novemberben kerül bemutatásra a Dürer Kertben.

A zenekar elég sok változáson ment keresztül az elmúlt évek során, hiszen a kiadóváltás mellett tagcserék is megelőzték az album elkészülését. Ugyanakkor a megerősödött, állandósult felállás biztossá tette azt is, hogy a TLC beteljesíthesse önmagát, ennek jegyében pedig a Straight Outta Nowhere a bemutatkozó nagylemez beatdown-elemeihez képest sokkal inkább egy olyan metalos hardcore bandát tükröz, amely épp annyira van tisztában saját jelenével, mint múltjával és a műfaj alapvető értékrendjével. Ezt az old-school mentalitást a szikár riffeken túlmenően a hangzás is biztosítja, hiszen a SuperSize-ban kikevert megszólalás tökéletesen passzol azokhoz a nyers, súlyos témákhoz, amelyek az idei év egyik legértékesebb és legőszintébb felvételévé avanzsálják a ’Charge rég várt visszatérését.

Az album borítója – amit a Grindesignként ismert Borbás Robi, valamint a Barber’s Art fedőnév alatt dolgozó Kókai Barnabás készített közösen – méltán tükrözi a dalszövegek társadalomkritikus felhangját is: a TLC szókimondóbb és dühösebb, mint valaha, ez az alaphangulat pedig a legtöbbet hozta ki a srácokból, akik végre lemostak magukról minden előítéletet és esetleges fenntartást. A lemez már megvásárolható az iTunesról, valamint különféle csomagokban megrendelhető a kiadótól is, de a zenekartól is lesz lehetőség a megvásárlásra, hiszen november 2-án a Dürer Kertben ad majd koncertet az aktuális Európa-turnéján lévő formáció.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky