Megjelent Bródy János Syma koncert válogatása CD-n és DVD-n!
A tavaly december 20-án rögzített emlékezetes Bródy koncertből válogatás CD készült, a teljes műsor pedig DVD-n lát napvilágot. Az októberben megjelenő korongra 14 dal került fel: régi és új slágerek, melyek jól átfogják a legendás életművet. Olyan feledhetetlen himnuszoktól, mint a “Ha én rózsa volnék” vagy a “Mindannyian mások vagyunk” egészen a legújabb kedvencekig, mint az “Édes életünk” vagy az “Ezek ugyanazok”.
Az album jól példázza Bródy egyedülálló zenei pályafutását, melyben elválaszthatatlanul egybefonódnak a magánélet, a társadalom, a politika és az emberi méltóság kérdései. Költői képek és provokatív szövegek jól megférnek ezen a korongon egymás mellett, ahogyan Bródy életművében is.
A nagysikerű SYMA koncertből a teljes műsor DVD-n lesz elérhető októbertől. A majdnem 3 órás kiadvány különleges módon az eredeti elhangzás sorrendjében adja vissza a tavalyi óriás koncert hangulatát, összesen 29 dallal. Ez a mozi széles spektrumban tükrözi Bródy János szólókarrierjét és az Illés zenekarral elért sikereket; kihagyhatatlan darab mindenki számára, akit valaha is megérintett a művész munkássága.
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Seguir
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Seguir
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Seguir
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Seguir
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Seguir