3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2012. szeptember 7. | Szandi

Az FBI nyomozott Robin Gibb után 

Copyright:

Táviratban fenyegette meg halálosan felesége ügyvédeit az ex Bee Gees-tag, majd állítólag bérgyilkost fogadott, hogy megöltesse őket. Ezért került az FBI középpontjába a májusban elhunyt világsztár. 

Még 1980-ban vált el első feleségétől, Molly Hullist-től, a Robert Stigwood vezette kiadó titkárnőjét. Azonban egy nem régiben megjelent dokumentum szerint megfenyegette a jogászokat, akik az FBI-hoz fordultak, mert Gibb az egyik levélben arról is írt, hogy már felfogadott valakit ellenük. 
 
Az ügyet végül lezárták, mert az ex-feleség és az ügyvédek nem indítottak eljárást a vádlott ellen. Illetve mert akkoriban Glibb pont karriere csúcsán volt. Erre hivatkozva az ügyvédek írtak egy levelet az FBI-nak, mert szerintük a híresség nem lett volna olyan bolond, hogy bárkit is megfenyegessen, különös tekintettel énekesi karrierére. Bár az sem kizárt, hogy némi kenőpénzzel kenyerezték le a volt feleséget, és az ügyvédeit. 
 
A Párnak egyébként a tízen kétévnyi házassága alatt két gyermeke született, Spencer és Melissa, de Robin Glibbnek második házasságából is születet egy örököse, akit Johnnak hívott. 
 
Forrás: music-news.com
 
Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. A continua

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. A continua

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. A continua

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. A continua

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky