3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. augusztus 13. | Szandi

A brit zene szimfóniájával ért véget 30. nyári olimpia

Copyright:

Tegnap este együtt buliztak a világ legkiemelkedőbb sportolói, és a leghíresebb brit pop és rock zenészek, énekesek. Az est két házigazdája a szupermodell Kate Moss, és Katy Perry ex-férje, Russell Brand voltak. Augusztus 12-e nem csak a világbajnok olimpikonokról szólt, hanem a londoni arénában tiszteletét tevő brit zenészekről is, akik között elsősorban az utóbbi 50 év legmeghatározóbb művészei voltak, mint például a Spice Girls, a Take That, az Oasisból ismert Liam Gallagher, vagy a Muse.

A Spice Girls-el nosztalgia buliban érezhették magukat a résztvevők, a lányok energia bombakánt robbantak a londoni aréna színpadára, és olyan klasszikusokat hallhatunk tőluk mint a Wanna Be, és a Spice Up Your Life. 
 
A Bready Eye-al pedig visszautazhattunk egészen 1995-be, amikor megjelent az Oasis mindenidők egyik legnagyobb brit dala, a Wonderwall. A manchesteri zenekar ezzel a dallal kápráztatta el az ünnepség résztvevőit. Ez volt az első alkalom hogy Liam Gallagher színpadra állt, és élőben elénekelte a Wonderwall-t, 2009. óta amikor felbomlott az Oasis. 
 
A Muse is fellépet, egy hatalmas kórussal, és a Survival-al, amely az idei játékok hivatalos dala. Továbbá a Pet Shop Boy, ők a West And Girl című számot énekelték, a One Direction pedig a What Makes You Beautiful című nyári slágerrel tette még hangulatosabbá a ceremóniát. De Geogre Michael is adta a talpalávalót, a tőle megszokott lendülettel, és káprázatos hangjával, elénekelte egyik legismertebb dalát a Freedom-ot. Michael szinte elveszett azon a hatalmas színpadon, amely egyébként a Brit zászló mintájában pompázott. 
 
Ed Sheerantől a Pink Floyd dobosának közreműködésével, a Wish You Were Here-t hallhattuk. Majd jött, Jessie J, Tinie Tempah, és Taio Cruz, akik egy néhány perces produkció kedvéért alkottak egy triót. A show-t Jessie vezette fel, a Price Tag című slágerrel, őt követte Tinie Tempah, majd végül megérkezett Taio Cruz is a Dynamite-el, és néhány perc múlva már hárman táncoltak a színpadon. Jessie J-t később is láthattuk még, a Queen-el. Brian May-hez,és Roger Taylor-hoz csatlakozva elhangzott a világ legismertebb rock muzsikája, amely kihagyhatatlan klasszikusnak számított a est folyamán, ez volt a We Will Rock You. Talán nincs is olyan ember a földön aki ne ismerné ezt a világslágert. 
 
Bár Robbie Williams nélkül, de fellépett a Take That is, mielőtt még négy évre ismét kialudt volt az Olimpiai láng. Ez után pedig már csak a finálé maradt hátra, ahol a The Who zenélt, és ezzel hivatalosan is véget ért a 2012-es londoni Nyári Olimpia. 
 
Forrás: nme.com
 
Szandi

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky