3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2012. július 28.

Az első Kis-Sziget Fesztivál programja

Copyright:

A közel 200 lelket számoló Kissziget településen 2012. július 27-28-án rendezik meg az I. Kis-Sziget Fesztivált. A rendezvény szervezője Böröcz Roland a település polgármestere, aki egyébként a Kocsmazaj zenekar alapítója és frontembere is egyben. A főszerepet természetesen a rockzene kapta, a helyi együttesek mellett a Beatrice és az Ocho Macho is fellép majd.

Az ötletet a falu hangzatos neve adta, és első körben azzal a céllal indult, hogy olyan zenekarok álljanak a közönség elé, akik a "nagy" Szigeten nem kapnak fellépési lehetőséget. A kezdeményezéshez azonban néhány támogató is csatlakozott, így ismertebb fellépők is lesznek a 2 napos eseményen. Roland először azt tervezte, hogy a Kocsmazaj a fesztiválon nem lép fel, mert mint szervező és polgármester szeretne a látogatók rendelkezésére állni, de a támogatók és a zenekar szimpatizánsai meggyőzték arról, hogy a zenekarának a színpadon a helye. Így a Kocsmazajt végre azok a lakosok is megismerhetik, akik eddig csak a próbateremként funkcionáló garázsból kiszűrődő hangfoszlányokból ismerték a csapat munkásságát.

A rendezvény ingyenes!


Program:

Péntek:
18:00 Bistrock
19:00 Éjszakai Járat
20:00 Shabby Blues Band
21:30 Beatrice
23:30 TMK Rock Band

Szombat:
16:45 Szlovén vendég zenekar
17:45 Szlovén vendég zenekar
18:45 Kocsmazaj
20:00 Kényes foltok
21:30 Ocho Macho
23:30 Dj Nyaki

Szombat délután:
- 15:00 Köszöntő, Pintér László Országgyűlési Képviselő
- Motoros bemutató
- Gyermek-Sziget (arcfestés, kézműves foglalkozás)
- Rendőrségi kutyás bemutató
- Egészségsátor (vérnyomás mérés, vércukorszint mérés, egészségi tanácsadás)
- Kézműves vásár

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Continuer

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Continuer

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Continuer

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Continuer

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky