3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. július 27.

Születésnapokkal nyitott a Campus Fesztivál 

Copyright:

Tegnapelőtt a 0-ik napi programokkal indult el az ötödik Campus Fesztivál, és a Debreceni Egyetem sportpályáin a negyedik Campus Olimpia. Miközben az utolsó simításokat végezték a Nagyszínpadon, a bejáratok, és a jegypénztárak időben megnyitottak, így több száz fesztiválozó már a kora délutáni órákban várhatta a 16 órától kezdődő programokat. 

Az előző évekhez képest a szervezők igyekeztek még jobban koncentrálni a közönség igényeire, így idén nem kettő, hanem nyolc jegypénztárnál válthatták meg a jegyeteket az érdeklődők, és a beléptetés is gördülékenyebben zajlott, mint az elmúlt évek során bármikor.  Ennek megfelelően időben nyitott a fesztivál, az első Campus-rajongók pedig rögtön birtokba vehették a kempinget. A kezdeti fülledt kánikulát késő estére zivatar kísérte, de programok a három fedett színpadon zavartalanul folyhattak. Az FM90 Friss Rádió Színpadán esőmentesen élvezte a közönség a debreceni fiatal zenekarok fellépéseit, a DREHER Arénában a rock és punk kedvelői pogóztak Till We Drop koncerten, vagy ünnepelték Oláh Szabolcs FreshFabrik énekes szülinapját. A legnépszerűbb sátornak a TELEKOM Terasz bizonyult, nyitásként felemelő pillanatokat élhettek át a rajongók, Frenket is nagyközönség köszöntötte születésnapján. Teltházzal győzte le Debrecent Német Juci és zenekara a Nemjuci, majd jött extravagáns kolléganője az Anna and The Barbies és frontlánya Pásztor Anna, aki meghökkentő fellépő ruhájában és sminkjében megalapozta a hangulatot, hogy az Ocho Machoval már ezrek ugráljanak.
 
Hatalmas buli volt a 0. nap, a továbbiakban pedig még magasabb fokozatra kapcsolunk, már nyolc színpadon teljes gőzzel beindul a Campus Fesztivál!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky