A Képzelt Várost 2005-ben alakította négy építészhallgató, a zenekar az óta számos tagcserén esett át és közben hat fősre bővült. Az együttes zenéje abban tér el a megszokottól, hogy a gitárok mellett a billentyű és a cselló is domináns szerepet játszanak, ez teszi igazán jellegzetessé a hangzásvilágot, kiemelve őket a post-rock zenekarok mezőnyéből. Zenéjükre egyformán jellemzőek a lebegő témák és a lendületes, dinamikus kitörések.
2008 elején, szerzői kiadásban jelent meg a Csend Utca EP, ami még inkább populáris-alternatív vonalat képviselt, majd 2009-ben kiadásra került a White Noise című kislemez. A PANKKK által támogatott első nagylemez (Mit nekem) 2009. november 13-án jelent meg szerzői kiadásban, ingyenesen is letölthető az együttes weboldaláról.
A zenekar 2011 telén kezdte el a második nagylemezének felvételét a Metropol Stúdióban. Az album 2012 áprilisában jelent meg Hélium címmel, szintén szerzői kiadásban és ingyenesen letölthetően.
A Képzelt Város megosztotta a MyMusic-al, hogy melyek azok a zenék, amik a legnagyobb hatással voltak rájuk:
'50-es évek:
'60-as évek:
'70-es évek:
'80-as évek:
'90-es évek:
'00-ás évek:
A Képzelt Város július 27-én a Toldi Klub-ban ingyenes koncert keretében lép fel. Event ITT!
Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. More
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. More
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. More
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. More